[Naplóm]
Öt évünk elszelelt
2024. augusztus 22.
Attól nem fog megnyílni, hogy beszélünk róla. Ám ha nem beszélünk, akkor meg azt üzenjük, már nem is érdekel a sorsa, vagy velünk mindent meg lehet csinálni. Szavakat már nehéz találni, de kihagyhatatlan, hogy megemlékezzünk a Tiszaligeti strand öt évvel ezelőtti bezárásáról.
Öt évvel ezelőtt, 2019. augusztus 21-én, fontos emberek jelenlétében tartott ünnepség keretében zárták be az 55 évvel korábban átadott Tiszaligeti strandfürdőt. A bezárásban nem lett volna semmi különleges, hiszen a korábbi évtizedekben is május 1-jén nyitott és a vakáció vége körül zárt a város legnagyobb területű standfürdője. Csakhogy öt évvel ezelőtt úgy zárták be, hogy egyben bejelentették a 7,7 milliárd forintos beruházás megkezdését, aminek eredményeként egy részben fedett, teljes egészében felújított, modern strandfürdőt hoznak létre a régi helyén, 20 hónap alatt. Azaz 2021. május 1-jén, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően megnyitja kapuit a szinte új Tiszaligeti strandfürdő, ami nemcsak a szolnokiaknak lesz öröm, de a turizmust is fellendítheti.
A Tiszaligeti strandfürdő öt évvel később, azaz az eredeti átadási határidő után 40 hónappal is zárva tart. És hiába mondták 2023 nyarán, hogy már 85%-ban készen van, hiába hangzott el a Szolnok TV-ben idén február végén, hogy már 95%-os a készültség, egy újabb nyári szezon úszott el pancsoló szolnokiak nélkül. Miközben nyilvánvaló, hogy az eredetileg 7,7 milliárd forintosra tervezett beruházás már ennek az összegnek nagyjából a duplájába kerülhetett, miközben 2024. augusztus 19-én még mindig dolgozott néhány ember az építési területen. Sőt, a vízilabda aréna mögött, de már a strand területén egy felállított csőből melegvíz is zubogott a semmibe.
A magam részéről 2022-ben azt gondoltam, hogy ha már csúszik a projekt, az aktuális országgyűlési képviselőválasztás előtt, a kampány részeként megnyitják. De még kampánytéma sem lett. A további csúszás után pedig úgy tippeltem, hogy egy napról napra növekvő blamával nem lehet nekifutni az önkormányzati választásnak, tehát 2024 elején tényleg elkészülnek. Ehhez képest 2024 elején is csak az hangzott el, hogy a már 95%-ban kész beruházás befejezéséhez még 1 milliárd forintot fog szerezni az aktuális polgármester és országgyűlési képviselő. Hogy ez sikerült vagy sem, ahhoz semmi köze a szolnokiaknak.
Miként a csúszás okára sem sikerült az elmúlt 40 hónapban elfogadható magyarázatot adnia senkinek. Inflációval és a szomszédban dúló háborúval, illetve a coviddal magyarázni egy olyan projekt csúszását, amit jórészt e bajok előtt kellett volna befejezni, na, az maga a csúsztatás. Az pedig a választók lenézésével párosuló arrogancia, hogy bárki, aki erről kérdezett, kételkedett, hitetlenkedett, az az aktuális hatalom szemében a város elárulója, egyben gyurcsányista, újabban tiszás lett. Nem tudom, hogy a polgármesteri cím elvesztése után felmerült-e az illetékesekben vagy az őket maguk előtt tolókban, hogy ez a magatartás hány voksba került. Más kormánypárti városok kormánypárti sikereit látva, és az ottani polgármesterek működését bemutató cikkeket olvasva talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom: pont eggyel többe, mint amivel a bukás elkerülhető lett volna.
Van úgy, hogy a tervezők valamit rosszul mérnek fel, elszámolnak, esetleg néhány dologról megfeledkeznek, és ezeket a hibákat menet közben kell korrigálni. Simán elképzelhető, hogy a projekt költségvetését rosszul mérték fel, emiatt a beadott pályázatok, közbeszerzések, likviditási tervek borulnak. Ne vessük el azt sem, hogy ha egy lavina elindul, akkor azt az infláció, az anyag- és munkaerőhiány, és ezer apróság dagaszthatja. Szóval sok minden történhet, amiről sem a polgármester, sem a képviselőtestület, sem a városháza hivatala nem tehet, hiszen az ő feladatuk - a város lakóit képviselve - a felmerülő problémák menedzselése, lehető legjobb és leghatékonyabb megoldása. És még, ha ezt csinálják, akkor is előfordulhat, hogy a legjobb szándék sem vezet az elvárt eredményhez, de legalább megpróbálták. Miközben ezek közül egyik sem szégyellnivaló titok, amit ne lehetne a választók elé tárni. Időben és őszintén.
Persze, ha vannak kisebb-nagyobb okosságok, amiket jobb nem feszegetni, akkor ugye nehéz őszintén kiállni a nyilvánosság elé, és megnevezni a valódi felelősöket. Vagy, ha valaminek a beismerését és elmondását elkezdjük halogatni, akkor az minden nappal csak nehezebben lesz a nyilvánosság elé tárható. A Tiszaligeti strandfürdő esetében mindkettő előfordulhatott. De szerintem még mindig nem lenne késő őszintén kiteríteni a lapokat.
Bár úgy tűnik, nem ez a cél. A cél most már az lehet, hogy ez az öt éve ki nem ürített szemetesvödör a következő városvezetőre boruljon. Nem lepődnék meg, ha még az új polgármester eskütétele előtt hirtelen ünnepélyesen átadnák a Tiszaligeti strandot - akár 99%-os készültségben is, hiszen láttunk már nem egy ilyen megoldást -, miközben a nyilvánvalóan még használhatatlan és esetleg kivitelezői követelésekkel terhelt projektet az új városvezető meg kénytelen lenne bezárni. És már lehet is mutogatni, hogy "mi átadtuk, ő meg bezárta". Remek lesz, ami csak a szolnokiaknak nem lesz jó, mert továbbra is máshová kell járniuk strandolni.
Lehet tehát tippelni, mikor nyílik a Tiszaligeti strandfürdő? Először, másodszor, végérvényesen. És hány év múlva fog kiderülni, hogy pontosan min is csúszott el egy amúgy remek beruházás? Egy, kettő, sok. Miként tétre, helyre, befutóra meg lehet tenni a tippeket, hogy ennek az egész vircsaftnak lesz vagy sem, és ha igen mikor és ki vagy kik a felelősei. De, ha már tényekkel nem kényeztetnek el azok, akiket magunk helyett engedtünk a közös kasza közelébe, legyünk az egyik oldal szerint demagógok, a másik oldal szerint meg csak Magyarországon élők, és próbáljuk meg kitalálni, ki vagy kik és mennyire jártak jól ezzel a 40 hónapja csúszó beruházással. Ha már kérdezni nem lehet, legalább játsszunk! Még akkor is, ha ettől sem nyílik meg az éppen öt éve bezárt Tiszaligeti strandfürdő.
Album
Damjanich és az első világháború
Mit szólt volna Damjanich tábornok 1849 nyarán, ha valaki azt mondja neki, hogy halála után 65 évvel mi, magyarok még mindig az osztrákokkal összevarrva masírozunk egy minden addiginál nagyobb háborúba? A történelem nem ismer ilyen kérdéseket. De akkor mi köze a tábornoknak az első világháborúhoz?
AKB
Volt két mozi
Szolnok belvárosában, a Sütő utcában működött a város egyetlen, állandó kertmozija, amit az akkori Ságvári körúti Vörös Csillag mozin keresztül lehetett megközelíteni. A nyolcvanas évek végén felszámolt szabadtéri mozi helyén volt aztán Szolnok egyik első autószalonja. A Nemzetire átkeresztelt Vörös Csillag filmszínház pedig a pláza megnyitásával zárt be. De már ennek is bő két évtizede. Hiába, jó ötlethez idő kell. Még ha közben az idő vasfoga meg is eszi a múlt maradványait.
SzoborPark
Hiányzó Örkény
Fél évszázaddal ezelőtt olyan színházi előadást láthatott a szolnoki színház közönsége, ami mindörökre megérdemli a világpremier jelzőt. A Macskajátékot író Örkény István nemcsak a Szigligeti "házi szerzője" volt, de családi kötődése révén szolnoki is. És éppen neki nincs szobra a városban.