Mi történt 77 évvel ezelőtt Szolnokon? Távolról, két nagyhatalom szemszögéből nézve, közel egy hónapos harcok után gazdát cserélt a város. Amiből a még itt lévő szolnokiak azt érzékelhették, hogy elhallgattak a fegyverek és új megszállók vették át az irányítást. Mi dolgunk ezzel a nappal?
1944. november 4.
Az én értelmezésem szerint Szolnok modernkori történelmében alapvető fordulatot jelentett az 1944-es esztendő. A város holokausztban játszott szerepe, a nyártól egyre gyakoribbá váló szövetséges bombázások, majd pedig az október első felétől a Szandaszőlős környékén zajló harcok és a Vörös hadsereg megérkezése semmissé tették mindazt, amit legalább két-három nemzedék a megyeszékhellyé válás óta felépített Szolnokon. Bár 1944. november 4-én még senki sem sejthette, de a megszállók helycseréjével és a fegyverek elhallgatásával együtt véget ért Szolnok polgárosodásának időszaka, egy jórészt lerombolt, kifosztott, lélekszámában megtizedelt, korábbi értékrendjéből kiforgatott város várt a sorsára.
Véleményem szerint Szolnok elmúlt évszázadának legfontosabb, következményeiben máig ható történelmi pillanata volt 1944. november 4-e. Amiről évtizedek óta nemhogy nem beszélünk, de leginkább csak hallgatunk, elhallgatunk. Avagy, akik beszélnek róla, azok saját politikai értelmezésük szerint, egyetlen szemszögből próbálják értelmezni és magyarázni az akkori történéseket, azok előzményeit és következményeit. Ebbe pedig éppúgy beletartozik a felszabadulásként való emlegetés, mint önmagunk felmentése, áldozati szerepbe feltüntetése, miközben abban a pillanatban ellenségek, legyőzöttek, vesztesek voltunk. És sajnos az elhallgatás, az egyoldalú, mai politikai érdekek szerinti értékelés miatt szinte szó sem esik Szolnok veszteségeiről, az előtte és utána elhurcoltakról, jogaiktól megfosztottakról. Közel nyolc évtized távlatából sem tudunk mit kezdeni ezzel a nappal, holott a történelem kereke nem állt meg.
A magam részéről azt gondolom, hogy 1944. november 4-ére Szolnokon minden évben, minél szélesebb körben kellene – illene – emlékeznünk és emlékeztetnünk. Nem politikai okokból, pláne nem a politikai hasznon szerzéstől motiválva, hanem az elveszett polgári értékek mentén, önmagunk, az elődeink és az utódaink okán. Amihez persze elengedhetetlen lenne annak a napnak, illetve előzményeinek és következményeinek az alapos, objektív, helytörténeti szempontú feldolgozása, és mindezek minél szélesebb körű megismertetése és kibeszélése. Mert miközben egyre kevesebb, valódi emlékekkel bíró szemtanú lehet már közöttünk, könnyen eshetünk abba a hibába, hogy megfeledkezünk róla, és nem tanulunk történelmi hibáinkból, így képesek leszünk újra, ugyanabba a folyóba belelépni.
Nagyon sok dolgunk van, lenne 1944. november 4-ével Szolnokon. Játszhatunk a megúszásra, de akkor a következményeit ugyanúgy nekünk kell majd vállalni, mint a második világháborúét a világtérképen aprócska, a helyieken kívül mindenki más számára csak célpontként értelmezett egykori Szolnok, világtörténelemnek kiszolgáltatott, de azt a maguk tettei miatt is elszenvedő lakóinak.
