Emlékszem, gyerekként rettenetesen bosszantottak a dollárboltok. Nem tudtam ugyanis megérteni, hogy miért vannak olyan üzletek Magyarországon, ahová ugyan bemehetnék, de az teljesen felesleges lenne, mert semmit se tudnánk ott vásárolni. Pedig gyerekszemmel azoknak az üzleteknek a kirakatai maga volt a Kánaán. Ott minden olyan földi jó kapható volt – Matchbox, LEGO, dobozos kóla, laprágó, Milka csoki – amire a legjobb maszek butikban sem számíthattunk. Attól a magyarázattól meg kifejezetten gutaütést tudtam kapni, hogy ezeket a boltokat a Nyugatról érkező turistáknak tartják fenn, hogy itt költsék el a kemény valutájukat.

(Mielőbb tovább haladnék, álljunk meg egy pillanatra. Van olyan huszonöt év alatti, aki érti még ezt a szót, hogy keményvaluta? Bevallom, huszonöt évvel ezelőtt ez is a nonszensz szavak szótárában szerepelt nálam, mivel nem volt vele szemben puhavaluta, csak a szocialista országok, még egymás között sem elfogadott fizetőeszköze. Az meg egy külön fejezet lehetne, hogy miért volt jelentősége a nyugati relációból érkező turistáknak. Esküszöm, ezek a szavak arra szolgáltak, hogy megalázzanak bennünket.)

Szóval, nem igaz, hogy ezeket a valutás boltokat a „nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű? országokból érkezőknek találták ki. Mert mi a frászkarikáért vettek volna nálunk csokit, cigit, italt, mikor ezt odahaza olcsóbban is megtehették, ráadásul az eladóink többsége egyetlen nyugati nyelvet sem beszélt. Aki akkor élt, az pontosan tudja, hogy a dollárbolt a magyar állampolgárokhoz került valuták államkasszába csalogatását célozta.

És mekkora király volt az, akinek valahonnan sikerült valutát szereznie. Külföldi rokonok, végigéhezett 3 évenkénti nyugati turistautak, baráti fejlődő országokban – pl. Líbia, Algéria, Kuba – dolgozó ismerősök voltak ezeknek a pünkösdi királyságoknak az alapjai.

Emlékszem, a bátyám valamelyik karácsonyra a keresztapjától kapott egy pénztárcát. Ami elsőre nem nagyon dobta fel, ám amikor kinyitotta, és meglátta, hogy van benne egy 5 dolláros bankjegy, minden megváltozott. A két ünnep között rohantak a Pelikán Szálloda földszintjén működő dollárboltba, hogy elköltsék azt az akkor nagyjából 200 forintnak megfelelő keményvalutát. Futotta is belőle egy japán magnókazettára és két doboz sörre! De az micsoda kazetta volt, és micsoda sör!

Aztán a Pelikán alól kiköltözött a szolnoki dollárbolt. És, ha emlékeim nem csalnak, akkor az Árkád alá, az újságárus mellé tette át a székhelyét. Igaz, ott már nem sokáig működhetett, mert 1988. január elsején mindenki kiválthatta a világútlevelét, és a valutakeretét apránként is elkölthette Bécsben. A nyugati turistaáradat meg ugye nem nagyon tartotta már el ezeket az üzleteket. A szolnoki valutás bolt is annyira elszürkült, hogy szerintem észre sem vettük, mikor húzta le végleg a rolót.