2025.12.6. (szombat)

2010: Szolnoki úttörővasút

2010: Szolnoki úttörővasút

Dátum:

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár szeptember 15-i konferenciáján érdekes előadást tartott Szászi Gábor mérnök alezredes a magyarországi kisvasutakról. Tudományos beszámolójában érintette a Tisza-ligetben egykor közlekedő szolnoki úttörővasutat is, amiről azonban nagyon kevés információt lehet találni. Segítsenek!

uttorovasut-terkep1_400Emlékeimben halványan él egy kép, hogy a Tisza-ligeti strand mögött, valahol a csónakázó tó és a töltés között, egy nyitott vasúti kocsiban utazok a tesómmal és a nagyapámmal. Nem tudom felidézni, hogy ez pontosan mikor lehetett, de a családi események és a pontosabb emlékeim alapján úgy tippelem, hogy valamikor 1976-77 táján. A párom is úgy emlékszik, hogy még látta a szolnoki úttörővasút elhagyott sínjeit, talán a nyolcvanas évek elején. Abban egészen biztos vagyok, hogy 1985-ben már semmi nyoma nem volt a helyi úttörővasútnak.

Szászi Gábor mérnök alezredes, a szolnoki Levéltári Napon elhangzott előadásából tudható, hogy a keskeny nyomtávú vasutak – a köznyelvben: kisvasutak – első virágkorukat az 1930-as években, második nagy korszakukat pedig az ötvenes évek végétől élték. Kutatásai szerint a megyében több helyen is működött – mezőgazdasági és ipari céllal – ilyen kisvasút, sőt a második világháború előtt Szolnokon központja is volt a hálózatba szervezett kisvasutak egyikének.

uttorovasut-kep1ok_400Mint a Kisvasutak Magyarország közlekedési rendszerében című előadásában elhangzott, 1956 után olyan komolyan vették a kisvasutak fejlesztését, hogy 1962-ig szinte a teljes gördülőállományt – mozdonyokat, kocsikat – lecserélték. A jelszó akkoriban az volt: „Arccal a vasút felé”. A népgazdaságot szolgáló kisvasutak életében jelentős fordulatot hozott az 1968-as új közlekedési koncepció, ami lényegében halálra ítélte ezeket a keskeny – tehát 1000 mm-nél kisebb – nyomtávú vasutakat. (Lehet, hogy csak legenda, de valakitől azt hallottam, a kisvasutak halála a ZIL teherautók tömeges behozatalával függ össze.)

Valószínűsíthető, hogy az 1968-as koncepció alapján a megyéből teljesen eltűnő kisvasúthálózat valamelyike lett az alapja a szolnoki úttörővasútnak. Erre utal, hogy a ma Tiszakécskei Gyermekvasút néven üzemelő, hasonló kisvasutat 1970-ben, ugyancsak úttörővasútként, a selypi cukorgyár ipari vasútjának alkatrészeiből építették fel. Talán nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a szolnoki is ekkortájt készülhetett. (Pontos adatokkal a kisvasut.hu sem rendelkezik.)

uttorovasut-terkep2_400Két térkép alapján rekonstruálható, hogy négy évtizeddel ezelőtt merre futott a szolnoki úttörővasút. Ha minden igaz, akkor valahol a Tisza-ligeti stadion és a „fagylaltos” szobor között volt az egyik végpontja, míg a másik a liget végében található gyermektáborban. Úgy tűnik – és nekem is ez rémlik emlékeimből -, hogy a kisvasútnak egy megállója lehetett valahol a strand mögött. Az interneten elérhető adatok alapján annyi tűnik biztosnak, hogy egy 1,6 kilométeres, egy vágányos pályáról lehetett szó.

A megszűnés körülményeiről se találtam eddig semmit. Nem világos, hogy miért kellett felszámolni Szolnokon az úttörővasutat. Ezért kérem, ha valakinek konkrét emléke, esetleg fotója van a szolnoki úttörővasútról, netán írásos dokumentumok állnak rendelkezésére, jelentkezzen, hogy közösen rekonstruálhassuk gyerekkorunk egy apró szeletét.

És derítsük ki, hogy a máshol ma turistákat vonzó kisvasút Szolnokról miért tűnt el

(A mellékelt térképek a www.kisvasut.hu oldalról, illetve a pécsi úttörővasút oldaláról valók.)

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kossuth téri fordulópontok

Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.

Szolnok 900 (24.): Matrica, jelvény, tálka

A Szolnok első írásos említésének 900 éves évfordulója köré szervezett jubileumi eseményekről senki sem távozhatott üres kézzel. Ha más nem, egy matrica került a megjavított autójára.

Generációk körútja

Van ma Szolnokon olyan városfejlesztési vízió, ami 80 év múlva valósul meg? A 19. század végén volt ilyen. Ennek eredménye a Ságvári, azaz mai Szapáry út és Boldog Sándor István körút.

A Gázolástól a TOMI játékig

Bírósági tárgyalás a városházán, a teljes hosszában elkészült Ságvári körút új neonfényei, irodalmi műsorok három helyen a városban, illetve az első videotéka. Egykori szolnoki októberek.