A szolnoki önkormányzat kormánypárti képviselői, kiegészülve az élő szembesítéstől menekülő bukott polgármesterrel, képtelenek meghallani, hogy a helyiek nem kérnek az elektrolitgyárból. A helyiek pedig nem akarják tudomásul venni, hogy a döntési helyzetben lévőket ez nem érdekli.
Az épített örökséget nem úgy lehet megmenteni, sőt turisztikai célokra fordítani, hogy ma azon sápítozunk, mi mindenünk volt és pusztult el, vagy építünk valami soha nem létezett, réginek tűnőt. A megőrzött örökségben ott vannak azok, akik a maguk jelenében, időben gondoltak a jövő múltjára.
A felvétel baloldalán látható első ház, illetve az ugyanazon az oldalon távolabb feltűnő nagyobb épület ma is áll a szolnoki Baross utcában. Ott, ahol a megörökített utca fut, jelenleg az úgynevezett 1-es parkoló található. Ha ez idősebb Divald Károly fotója, akkor csak 1897 előtt készülhetett.
A lakosság tájékoztatás nem így működik, vagy legalábbis nem így kellene működnie. Mert így mi a biztosíték arra, hogy valamikor nem derül ki, atombomba összeszerelő üzem is épül Szolnokon? Az elmúlt fél év egyik bűne a várost vezetők és a városlakók közötti kommunikáció változatlansága.
Szolnok főutcáján fényképet készíteni 1907-ben már nem lehetett akkora újdonság, ami önmagában indokolná, hogy ezen a képeslapon, a mai Kossuth tér helyén, legalább három tucat férfi és nő, felnőtt és gyerek nézze az ismeretlen fényképészt. Vajon Etuska találkozott ezekkel az emberekkel?
A Házmesterek a vészkorszakban című könyvet azoknak ajánlom, akik még hisznek abban, hogy a történelem ismételheti önmagát, ezért kíváncsiak, miként lesz a kisember gonosszá.
– Béla nincs meg – néztek egymásra sápadtan a tintakék ruhás brigádtagok az épülő Tisza-híd Liget felőli végénél, miután a régi szerkezet egy darabja hatalmas robajjal belezuhant a folyóba. – Az a marha elindult a túlpartra, mert valami szerszámot a Szabadság téren hagyott – igazította meg tintakék nadrágja kantárját Lajos, aki negyedik éve nemcsak együtt dolgozott az új híd építésén Bélával, de vele is lakott a munkásszállón. – Nem érhetett át! Mert azok a balfasz pestiek elcseszték a kötéseket.
Legfeljebb másfél évtizede működhetett a Tisza szálló, amikor egy Szolnokra bevonult fegyverneki fiatalember ezzel a már háborús minőségű képeslappal üzent egy otthoni ismerősének. Ám nem emiatt mutatom meg ezt a lapot.
Az évtizedes júliusi hírekből ezúttal inkább a „hűsítőket” citáljuk, bár a jég, a bambi, a Márka és a Kőbányai mellé egy kulák és a „900 éves Szolnok” termékek is beférnek.
