A veszprémi Jókai utcában néhány éve még volt egy romos polgárház, közvetlenül a húsz éve kiürített, a néhai vár falába épült börtön alatt. A veszprémi Jókai utcában gyönyörűen felújították a Ruttner-házat, ahonnan lift visz fel az Ember a rács mögött című, világra szóló kiállításhoz. Ez EKF.
Mintha egy kétszemélyes színművet vittek volna vászonra, elsőre olyan a József Attila pszichoanalíziséről szóló új magyar film. Bosszantóan indul. Ám, ahogy megyünk előre a kezelés történetében, egyre hálásabb az ember, hogy olyan közelről láthatja a két főszereplőt, ahogy színházban soha.
A Kossuth téri fák árnyékában piacozók várhatják az indulást. A városháza bazársora előtt is viszonylag sokan sétálgatnak. A Kossuth téri fehér kutya már vagy még a helyén, miként Hermész is magasról figyeli a 20. század elejei Szolnokot. De hová tarthatott a főút közepén az a kalapos srác?
Egy vállalkozás vagy néhány száz szolnoki érdeke az előbbre való? Egy vállalkozásnak kedvez a város képviselőtestülete, avagy átgondolt, hosszútávú városfejlesztési politika mellett kötelezi el magát? Az előző szolnoki képviselőtestület szekrényéből kidőlt újabb ügy legkevésbé a szagról szól.
Kapkodtam a fejem a Bűntény a Kecskeszigeten bemutatóján, mert a Színműhely első sorából csak így láthattam az egymásra reagáló, de leginkább magukkal küzdő szereplők rezdüléseit. Az idei szolnoki évad legmélyebb drámája, ami az elején megszólaló, élő cimbalommuzsikával erősen indít.
A Házmesterek a vészkorszakban című könyvet azoknak ajánlom, akik még hisznek abban, hogy a történelem ismételheti önmagát, ezért kíváncsiak, miként lesz a kisember gonosszá.
– Béla nincs meg – néztek egymásra sápadtan a tintakék ruhás brigádtagok az épülő Tisza-híd Liget felőli végénél, miután a régi szerkezet egy darabja hatalmas robajjal belezuhant a folyóba. – Az a marha elindult a túlpartra, mert valami szerszámot a Szabadság téren hagyott – igazította meg tintakék nadrágja kantárját Lajos, aki negyedik éve nemcsak együtt dolgozott az új híd építésén Bélával, de vele is lakott a munkásszállón. – Nem érhetett át! Mert azok a balfasz pestiek elcseszték a kötéseket.
Legfeljebb másfél évtizede működhetett a Tisza szálló, amikor egy Szolnokra bevonult fegyverneki fiatalember ezzel a már háborús minőségű képeslappal üzent egy otthoni ismerősének. Ám nem emiatt mutatom meg ezt a lapot.
Az évtizedes júliusi hírekből ezúttal inkább a „hűsítőket” citáljuk, bár a jég, a bambi, a Márka és a Kőbányai mellé egy kulák és a „900 éves Szolnok” termékek is beférnek.
