Miért tarthatta valaki fontosnak, hogy 1913 januárjában arról tájékoztasson egy budapesti özvegyasszonyt, hogy igaz híveként, a szívélyes üdvözletét este tíz órakor írja Szolnokon? Nem zárható ki, hogy az ismeretlen az általa küldött képeslapon látható szállodában írta mindezt.
A színészet és a színház dicsérete? Szembesítés a megöregedés problémáival? Az őszinte szerelem győzelme? A mindennel és mindenkivel kufárkodók felmutatása? Sok fa áll ebben az Erdőben.
A csend miatt zárok be. Végleg. Meguntam hallgatni. A Kosztarika valamikor duruzsolt. Ide nemcsak inni, de találkozni meg dumálni jártak az emberek. Ma meg?
Mindössze három bucka a különbség a szolnoki vasútállomásról kiadott fekete-fehér és színes képeslapok között. A három bucka minden bizonnyal az utólagos színezéskor tűnt el a képről.
A száz éve elhunyt Papszt Piroska révén Szolnok is „látható” a Néprajzi Múzeum Vágatlanul című kiállításán, ami azonban számomra nemcsak a régi fotók, de a létrejötte miatt is különleges.
