Aki Szolnok 900 éves jubileumát egy új Zsiguliban szerette volna ünnepelni, annak legalább egy évvel korábban meg kellett rendelnie álmai autóját a Merkúrtól. Ha átlagfizetéséből akarta ezt megtenni, akkor 27 hónapig nem nyúlhatott a havi fixéhez. Autómustra a jubileum évéből.
Egykor Kelet-Európa legmodernebb vasútállomás volt. Talán ezzel a kukával, oszloppal, a felső réteg alatt pedig még az eredeti festék is ott lehet. Mennyit fejlődött azóta a világ? Máshol. Igaz, nálunk már takarítószemélyzet is utazik az intercity járatokon, Szolnokon meg új a vécé az aluljáróban. A vágányok mellett tessék vigyázni, Szolnokra vendégek érkeznek! Hírünket viszik a világba. Kelet. Kelet-Európa. Egykor. Hát ez maradt.
Helyi képviselőket szerintem azért választunk, hogy helyettünk intézzék a település ügyeit, és nem azért, hogy hírügynökséget vagy hírolvasót játsszanak a világhálón. Az egyiktől azt kell megtudnom, hogy a nyáron vonattal is mehetek a Balatonhoz, a másiktól meg, hogy tűz volt a színházban.
Csévéltem magnókazettát ceruzával, törtem ki és ragasztottam le törlést akadályozó és engedő bütyköt kazettán, de sajnos nem raktam el eredeti csomagolású TDK-t, sőt üres csomagolást sem. Palády Zoltán szerencsére igen. És mindent megírt a Magnókazettás emlékeim című könyvében.
Az ismeretlen fotós a mai Boldog Sándor István körút és a Kossuth utca találkozásától fotózta a jelenlegi Baross utca elejét. Nagyjából azt, ahol több mint ötven éve már parkoló található. A fotózáskor a Ságvári körút és a Beloiannisz út sarkán működött a Szigligeti könyvesbolt.
A távoli három templom és a fiúgimnázium sziluettje igazolja, hogy ez a képeslappá lett „szerkesztett” fotó Szolnokon készült. A felvétel háttere nemcsak érdekes, de képen ritka is.
A száz éve született, Szolnokhoz sok szálon kötődő Gácsi Mihályról tart előadást a Verseghy Könyvtárban Képiró Ágnes művészettörténész, akit a Munkácsy-díjas grafikusról kérdeztem.
Faragó Sándor közel fél évszázadon keresztül volt Szolnok meghatározó papírkereskedője, nyomdásza, első könyvkölcsönzője. Százéves falinaptára jól mutatja: profi volt a szakmájában.
Alanyi jogon jár, hogy az autóinkat közterületen tároljuk? Hátralévő életünk leghűvösebb nyara után jó lesz az autóknak, ha izzadó betonon, a napon állnak. Tudnánk máshogy gondolkodni?