Egy példa, hogy néha jól is elsülhet, amikor a blogSzolnok Facebook-követői csak a közösségi oldalra kirakott fotót nézik, és azt kommentelik. Ezúttal a néhai Sport cukrászda miatt.
Örkény István Kulcskeresők című drámájáról sokan tudják, hogy ősbemutatója azért volt 1975 őszén, Szolnokon, mert a város 900 éves jubileumára készült. Így meg is lehetett feledkezni Galambos Lajos darabjáról, amit ugyancsak ez alkalomból rendelt a város. De talán soha sem készült el.
Képzeljük el, hogy családi megtakarításainkat nem saját belátásunk szerint forgathatjuk vagy kamatoztathatjuk, nem a számunkra szimpatikus bankban helyezhetjük el, hanem az államkasszára kell bíznunk! Borzasztó lenne? A nagyobb családunk, a városunk pénzével pont ez történik.
A régi rómaiak tudták. Csak nem árulták el. Nekünk. Mármint, hogy miként lehet olyan tartós utakat és hidakat építeni, amelyek 10 évnél tovább bírják. A szolnoki "százlábú" hidat ugyanis bő évtizeden belül felújították, majd garanciálisan javították, de ma nagyjából olyan, mint előtte volt. De az is lehet, hogy ez egy új egészségügyi fejlesztés. Vesekővel bajlódó betegek bringára! Párszor oda-vissza tekerés a "százlábún", és nincs szükség drága műtétre. Csak nehogy fizetni kelljen érte!
Egyetlen település helytörténetével sem érdemes foglalkozni Saly Noémi írásainak ismerete, illetve ma már a vele készült egyre több beszélgetés meghallgatása nélkül. Nyáry Krisztián pedig az Így szerettek ők első betűje óta a hazai könyvesszakma fontos alakja. A Buksóban beszélgettek.
Dicső Dániel harmadszor rendez Szolnokon, ezúttal is „filmklasszikust” állít színpadra. A Főfőnök premierje előtt a felkéréstől a bemutatóig tartó folyamatról is beszélgettünk.
A Szolnok 900 jubileum ötvenedik évfordulója után is lehet folytatni ezt a négy éve kezdett sorozatot, hiszen a jubileumi év előtt és után is voltak történések és készültek emléktárgyak.
Két új gumicsont már van, amelyeket ciklusa végéig rágcsálhat Szolnok 17 tehetetlen embere a városházán. A ciklus harmada lassan eltelt, de majdan vizsgálható „ügynek” semmi nyoma.
A menekülő svájciaktól gyermeke német tanulását féltő riportalany, vagy a svájci polgárháborúról tudósító színesbőrű riporterek legalább annyira szólnak rólunk, mint a svájciakról.
