Szakonyi Károly Adáshibája a huszadik század magyar drámairodalmának egyik fontos korrajza, és megkerülhetetlen darabja. Megértéséhez és feldolgozásához azonban vagy korabeli élettapasztalat, vagy a hatvanas-hetvenes évek langymeleg szocializmusáról szerzett ismeretek szükségeltetnek. És nemcsak azért, mert különben a többször elhangzó tröszt és tantusz kifejezések dekódolásához szótár kell. Hanem azért is, mert ezek nélkül érthetetlen a kohókra és erőművekre tett megjegyzés, a garázshoz szerzett bontott tégla jelentősége, a saját autó, a nyugati kirándulások, az újítások és a balatoni telek vásárlásának üzenete. Az Adáshiba egy olyan kortárs darab, amit csak a kortársak fognak megérteni. A mai húszon-harmincas korosztály értetlenül fog állni a darab középpontjában lévő, egyetlen csatornán műsort sugárzó tévével szemben.
Nem mondom, hogy rossz választás volt elővenni a darabot, abban azonban egészen biztos vagyok, hogy ha nem ezek a színészek játsszák, akkor akár meg is bukhatott volna. Így viszont kihagyhatatlan szórakozás, utazás a múltba.
Karczag Ferenc elképesztő mimikával bámulja a tévét, tesz megjegyzéseket az abban látottakra és az albérlőre. Melldöngetéseit, a fotelbe süllyedő tespedtséget, a családi összetartozásról tartott litániáit, a többiek semmibe vételét pazarul játssza el. A feleségét alakító Császár Gyöngyi pedig ismét bebizonyítja, hogy jelenleg ő a színészkirálynő Szolnokon. A krumpli pucolástól kezdve, a menyétől kapott puszi diszkrét letörlésén át, az elkényeztetett gyermekei kiszolgálásáig vagy éppen a tévéműsoron való elbóbiskolásáig olyan parádésat alakít, hogy tanítani kellene. Egy színész, akiről elsőre azt hihetnénk, hogy egyetlen orgánuma, egyetlen karaktere és arcjátéka van, mégis újra és újra bebizonyítja, bármit képes eljátszani.
Mégis azt kell mondanom, nálam Király Attila vitte el a pálmát. A család feltörekvő, sikeres gyermeke, aki nemcsak ingével, szemüvegével és frizurájával jeleníti meg a szocialista embertípust. Az anyja és a felesége diszkrét ugráltatását olyan alattomosan játssza el, hogy ezekre érdemes előre felkészülni. A fej fölé emelt cigaretta, üres tányér, a háborgó okoskodások, az asszonyok epés lenézései undorítóak lennének, ha nem egy jól felépített, és a darabon pontosan végigvitt karakter lenne.
Sárvári Diánának, az ifjú feleségnek a smúzoló, butácska, furkáló szőke nő szerep jut, amivel azonban tökéletes és alázatos untermanja a kollégáknak. Az előző évadban – családi örömök miatt – keveset játszó színésznőt ideje lenne alaposan terhelni, különben három-négy év múlva máshonnan kell dívát és primadonnát szerződtetni. Huszárik Kata ismét – a Kaland és a Csupa balláb után – a magánéletében zavaros szépasszonyt játssza, szerethetően és sajnálhatóan. Bár lehet, hogy ideje lenne kitörnie ebből a kisujjból kirázható karakterből.
A második felvonás – a darab miatt – Tóth Tamás tolókocsis Szűcs ura, Dósa Mátyás Imrusa és Vándorfi Attila Emberfije nélkül leülne, szétesne, meghalna. Tóth Tamás azonban kitűnő partnere Bódog úrnak, azaz Karczag Ferencnek. Dósa Mátyás tépelődő, és csalódó legkisebb fiúja is a helyére kerül, és akár erőteljesebb is lehetne, hiszen a tévé hatalmával szemben tehetetlen Emberfi Krisztussal szemben is ő a lázadó, a langymeleg akolból kitörni akaró. Amiről ez a darab végül is szólni akarna.
(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról származnak.)
