Még nincs megmentve!

Még nincs megmentve!

Dátum:

A belvárosi nagytemplom toronysisakja még egyáltalán nem menekült meg. Az ezért (is) küzdő Dombi Gábor műemlékvédelmi szakértőt arról kérdeztük, hogy áll a sisak megmentésének ügye.
Dombi Gábor műemlékvédelmi szakember, lokálpatrióta (bal oldalon) és Munkácsy Róbert, a toronysisak megmentését segítő Új Hullám Mozgalom vezetője még a nyár végén az életveszélyes sisakkal

– Ugyan nagyon sokan nyilatkoztak úgy a nyár végén, hogy megmentették a két éve leemelt, és azóta a rendház udvarában álló, nagyjából kétszázéves toronysisakot, de ezt még egyáltalán nem jelenthetjük ki. Felelősen annyit mondhatunk, jelenleg lehetőségünk lenne arra, hogy a végül Szolnokon maradt toronysisakot felújítsuk, később pedig a város közterületén elhelyezzük.

– Az egykori szolnokiak adományából, helyi mesterek által készített régi toronysisak sorsa iránt akkor élénkült meg az érdeklődés, amikor augusztusban kiderült, hogy egy máshol élő vállalkozó megvásárolta, és éppen elszállítaná, de te közbeléptél. Mi történt azóta?

– Akkor annyit sikerült elérni, hogy a toronysisak a városban maradjon, amiben a vásárló is abszolút partner volt. Jelenleg egy olyan műemlékvédelmi hatósági nyilatkozat létezik, amely arról szól, hogy a sisak életveszélyes, mostani helyén az egyháznak útban van, és ezt a helyzetet december 31-ig meg kell szüntetni. Korábbról azt is tudjuk, hogy az egyház a torony felújítása miatt leemelt régi toronysisakot felajánlotta a városnak. Tehát, amennyiben december 31-ig nem tudjuk megoldani a szerkezet felújítását, akkor akár az is megtörténhet, hogy az egyház egyszerűen megszabadul tőle. Nekik nem kell, nem akarnak rá költeni.

A toronysisak Dombi Gábor által javasolt elhelyezésének látványterve

– Van esély arra, hogy december 31-ig legalább az életveszélyes állapot megszűnjön?

– A héten elkészültünk egy olyan tervvel és költségvetéssel, amely arra vonatkozik, hogy 3 millió forintból miként lehetne megőrizhető állapotba hozni a toronysisakot. Úgy sikerült ezt az összeget elérni, hogy rávettem például annak a speciális ragasztóanyagnak a gyártóját a támogatásunkra, ami kell a rézlemezek rögzítéséhez.

– A 3 millió forint rendelkezésre áll?

– Sajnos nem, valahol 8-900 ezer forintnál járunk az adományok gyűjtésével. Pedig az Új Hullám Mozgalom tényleg önzetlenül, lokálpatriótaként az ügy mellé állt, elkülönített számlát hozott létre, amire többek között az a vállalkozó is befizetett 100 ezer forintot, aki a Dunántúlra akarta szállítani a sisakot. Az Új Hullám mindent megtett eddig is, hogy gyűljön a pénz, rengeteg felhívást közzétett, de be kell látni, hogy mivel a sisak helyzete még mindig bizonytalan, nagyobb adományokra nem számíthatunk.

– Miért bizonytalan? Fel lehetne újítani?

A toronysisak eredeti és javasolt helye a Dombi Gábor által készített anyagban

– Igen, csak éppen a toronysisak még mindig az egyházé, és bár ők lemondtak róla, és felajánlották a városházának, az átvételről még nem született határozat. Talán az október végi testületi ülésen ez is megtörténik, már ha a kulturális bizottság oda engedi az erre vonatkozó előterjesztést.

– Legyünk optimisták, hogy a városházán senki nem ellensége a város kevés kézzelfogható múltjának. Mi történik azután, ha a városé lesz a sisak?

Látványterv és számlaszám, ha támogatnák a sisak megmentését

– December végéig, januárig a leszerelt toronysisakot a mostani helyén felújítjuk, valóban megmentjük. Ha a döntés mellé pénzt is tesz a város vagy néhány tehetősebb vállalkozó, akkor egy-két hónap alatt elkészülhet minden terv ahhoz, hogy a toronysisakot a Tisza-parti sétányra, a Mustármag óvoda és a Tiszaparti gimnázium közötti köz torkolatától nagyjából 30 méterre, a kerítéshez közel felállíthassuk. Ehhez a helyszínhez a városi főépítész elvi engedélye már megvan. Ha elkészülnek a tervek, akkor nagyjából két hónap alatt megépíthetők azok a három méter magas lábak, amelyekre a sisakot fel lehet helyezni, aztán pedig környéke rendezhető, parkosítható.

– Ez mennyibe kerülne?

– Hozzávetőleges számítás szerint körülbelül 10 millió forintba.

Megmentjük vagy megsemmisül? A közel 200 éves toronysisak a rendház udvarán

– Ennyire szegény a város?

– Nagyon sok felajánlást kaptunk már, de kevés konkrétum történt. Kicsit olyan, mintha mindenki a másikra várna, hogy ha ő ad, akkor én sem szeretnék lemaradni. De tudom, hogy vannak olyan építőipari vállalkozások is, amelyeknek meg se kottyanna ezt az egészet kifizetni, de ők meg azt nézik, ezzel kinek tesznek jót, ki lesz miatta az ellenségük. Nem fest jó képet rólunk ez az állapot.

– Pályázni nem lehetne?

– A tulajdonos pályázhat. Az egyház már nem akar ezzel foglalkozni. A város még nem vette át.

– Mit tehet az egyszerű szolnoki, aki esetleg mégiscsak úgy gondolja, hogy érdemes lenne megmenteni, mert kevés 1850 előtti épített emlékünk van, ráadásul ezt a toronysisakot tényleg a régi szolnokiak csináltatták és csinálták?

– Továbbra is várjuk a felajánlásokat. Szeretnénk olyan rendezvényeket is csinálni, ahol bemutathatjuk, hogy mit és miért szeretnénk. És persze rászoríthatják a képviselőiket arra, hogy a szolnokiaknak tetsző döntést hozzanak.

(Amennyiben támogatná a toronysisak megmentését az Új Hullám-Toronysisak 11745004-24542399 számlaszámra utalva is megteheti)

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Cseh-Bereményi az óceánon túlra

Cseh Tamás és Bereményi Géza dalairól, lemezeiről, kapcsolatáról és ezeken keresztül rólunk, magyarokról írt Amerikában megjelenő esszékötetet a 9 éve köztünk élő Diana Senechal.

Két Tarr a mennyezeten

A belvárosi nagytemplom szentélyének falai és mennyezete új festést kapott. A munkákat Tarr György díszítő-restaurátor és fia, Tarr Máté végezte. Utóbbival beszélgettünk.

„Része lett Szolnoknak”

A száz éve született, Szolnokhoz sok szálon kötődő Gácsi Mihályról tart előadást a Verseghy Könyvtárban Képiró Ágnes művészettörténész, akit a Munkácsy-díjas grafikusról kérdeztem.

Tartozni az Abonyi Vándorszínházhoz

A szolnoki Kertmari Annával beszélgettünk, aki az Abonyi Vándorszínház Tévedések végjátéka című előadásának írója és rendezője. Premier szeptember 5-én az abonyi művelődési házban.