Ránk is ránk férne valaki, aki a gyűlölködés helyett az összetartozásról „szól”, aki egy aprócska nép fiaként egy kontinenséért áll ki. Még akkor is, ha egy ilyen esemény nekünk csak álom.
Miként Pávek úr tudja, hogy pincéje hányadik lépcsőjén lesz ideális hőmérsékletű a sör, a Damjanich múzeumban vendégeskedő Ez sör! kiállítás is pont annyit mesél és mutat, ami még jólesik.
A Belvárosi nagytemplom tornyából sokszor készült szolnoki látkép az első világháború előtt. Például e fotó is, ami azonban csak a 20. század első négy évének valamelyikében születhetett.
Hetven éve 361 lakás épült Szolnokon, 1966 első napjaiban pedig 2,5 ezren vártak lakásra a városban. Öt évtizede Szolnok lakóinak 43%-a 30 évnél fiatalabb volt. Szemezgetés régi hírekből.
Mit tenne, ha legálisan megszerzett, a bankszámláján lévő éves jövedelméből csak úgy elvennének 42 ezer forintot, majd amikor 7 ezret valamiért visszaadnak, elvárnák, hogy még örüljön is?
Ma már közhely, de számomra akkor is elfogadhatatlan, hogy egy választási kampányba minden (is) belefér. Tudom, lesz ez még ennél is rosszabb. Sok minden az én/a mi kontónkra megy.
Hol ment félre a Beléd estem? Előbb lett pénz, mint elkészült a forgatókönyv? Sokat akart a szarka? Pedig az alapötlet jó volt, a színészek kiválóak, a Beléd estem mégis vállalhatatlan.
A Szapáry utcát 1911 előtt megörökítő képeslapot biztos, hogy Szolnokon postázták, így különösen érdekes, milyen épülő szállodáról lehet szó, aminek még csak a kertjében lehet táncolni.
Szolnok lakossága bő évtized alatt érte el újra a második világháború előttit. Talán ennek is volt köszönhető, hogy komoly lakáskrízis csak az ötvenes évek második felétől volt a városban.
