Bán az első megdöbbenés után hátrafordult. Érezte, hogy a nyakát szorító hideg kéz tulajdonosa azonnal kilép a látómezejéből, miközben a tarkóján fájdalmasan húzza a bőrt. A nyakához akart kapni, de abban a pillanatban a kéz engedett, majd lendülő tenyere tenyérbe csapódott.
– Lehetne sokkal elővigyázatosabb – mondta megvető mosollyal a Bán kezét szorongató százados.
A civilben lévő nyomozó elengedte a megdöbbent férfit. Kihúzott egy széket a Jazz teraszán álló asztal mellől, és kényelmesen letelepedett.
– Sok titkot rejt a Szapáry út – nézett Bán szemébe, miközben összekulcsolt kezével az asztalra könyökölt. – Ha ezek a százéves házak mesélni tudnának, talán az is kiderülne, miért is tűnt el húsz évvel ezelőtt olyan hirtelen a városból egy fiatalember. Valami nő ügy volt a dologban? Netán egy máig megoldatlan bűncselekmény?
Bán lassan visszanyerte önuralmát. Hátradőlt a székén. Nyakát dörzsölve nézett farkasszemet a rendőrrel. A rendőr elhallgatott. Szemeikkel próbáltak turkálni egymás gondolataiban. A százados adta fel előbb. Ő is hátradőlt a székén, és a zsinagóga épületét kezdte nézegetni.
– Pontosan tudom, hogy miért bukkant fel ismét Szolnokon. És azt is sejtem, hogy ezzel a sok lúzerrel csak véletlenül, a régi szerelem okán bútorozott össze. Maga ennél komolyabb bulikban utazik, sem mint Gulyás Zolika vagyonkája. Ráadásul csak felkeverték a szart, ami magának se jó – nagyot sóhajtott és kérdőn Bánra nézett.
Bán mosolyra húzta a száját, és intett a pincérnek, hogy egy újabb pohár limonádét kér.
– Valahogy ki kellene másznia ebből a Gulyás ügyből, még mielőtt meggyanúsítjuk a fiú megölésével. Persze, ha nekem lányom lenne, akivel ilyen mocsok módon bánik el egy tahó, talán én is megtalálnám a módját a megleckéztetésének. Csak fiaim vannak. Így nem tudhatom, hogy a leckéztetésbe belefér-e a gyilkosság. Maga szerint? – A százados egyik kezével idegesen dobolni kezdett az asztalon. Előbb Bánra nézett, majd körbe tekintgetett, mintha attól tartana, hogy figyelik. Elkapta a limonádét hozó pincér kezét, rámordult, hogy egy kévét kér.
– Persze a lányát is meggyanúsíthatjuk – folytatta erőltetett elégedettséggel a rendőr. – Neki is épp annyi oka lehetett Gulyást megölni, mint Bartosnénak. De egy olyan teória is lehet, hogy hárman tervelték ki a gyilkosságot, ami előre kitervelve, nyereségvágyból, csoportosan elkövetve, már szépen fizet. A következő pár évet nem biztos, hogy Korfun fogja tölteni Bán úr.
Bán szája minden szónál egyre szélesebbre húzódott. Az utolsó szavaknál rázkódni kezdett, hogy aztán Korfu említésénél kitörjön belőle a nevetés.
A százados elképedve nézte a férfit, aki egyre jobban rázkódott.
– Magával nem lehet komolyan beszélni – legyintett lemondóan. Beleivott a kávéjába, és várta, hogy a mellett ülő férfi abbahagyja a röhögést.
– Ne haragudjon, de maga is pontosan tudja, hogy vicc, amit Gulyás halála kapcsán itt összehord – nézett Bán a kávéscsészéjével matató rendőrre. – Fél órával a srác halála után utasították, hogy balesetként zárja le az ügyet. És ez azóta is így van. Ha annyira okos, mint ahogy próbálja magát beállítani, akkor tudnia kellene, zsarolással semmire sem megy. Magának kellene egy notesz és egy telefon, aminek a tartalma rettentő kínos lehet magára nézve, Kadlacsek úrra nézve, és a város néhány nagyemberére nézve – hosszabb szünetet tartott, mert ki akarta várni, hogy a rendőr a csészéje helyett őt nézze. – Megoldható, hogy megkapja. Már, ha van, mit adnia érte.