2025.08.27. (szerda)

Jászkürt utcai mama

Jászkürt utcai mama

Dátum:

A Beloiannisz utca felől kanyarodott a Jászkürt utcára a ponyvás ZIL teherautó. A felépítmény hangos csörömpöléssel jelezte, hogy ez az utca is jó ideje építési terület már. Ez a nagyanyám szanálásra ítélt otthona - intett a sofőr mellett ülő huszonéves srác egy falusias ház előtt, aminek kapuja kitárva állt.

A Beloiannisz utca felől kanyarodott a Jászkürt utcára a ponyvás ZIL teherautó. A felépítmény hangos csörömpöléssel jelezte, hogy ez az utca is jó ideje építési terület már. Ez a nagyanyám szanálásra ítélt otthona – intett a sofőr mellett ülő huszonéves srác egy falusias ház előtt, aminek kapuja kitárva állt.

A srác leugrott a vezetőfülkéből, beszaladt a jól ismert udvarra, onnan a pedáns mama és főztjeinek különleges illatkeverékét árasztó házba.

– Mama, megjöttünk. Itt a kocsi, amit szereztem. Kezdenünk kell a pakolást, mert csak délig adták kölcsön a fuvart.

Az előszoba virágai ugyanúgy álltak, mint az elmúlt húsz évben bármikor. Az onnan nyíló konyha asztalán frissen főzött kávé, mellette a mama senki máséval össze nem téveszthető mákos kalácsa ontotta illatát. A kamrában is minden a helyén volt, és a nagyszobába se látszott semmi nyoma annak, hogy innen ma el kellene költözni.

– Délben már Szandára kell téglát vinnem, úgyhogy szólj öreganyádnak, hogy kapkodja a holmiját – szólalt meg a háta mögött a pocakos gépkocsivezető, aki a 7-es Volán ZIL-ével rendszeresen maszekolva, pontosan tudta, hogy a kávét neki készítették ki. – Azt mondtad – folytatta, szájában a kávéskanállal -, minden össze van pakolva.

– Megígérte – válaszolta, majd ütemes léptekkel átvágott a konyhán, és benyitott a hálószobába, ahol lassan harminc éve már csak az egyik ágyat vetették meg. – Mama, merre vagy?

– Isteni ez a kalács – lelkendezett a sofőr teli szájjal. – A várakozásért cserébe öreganyádnak le kell írnia a receptjét, hogy az asszony is tudjon ilyet sütni.

– Ne nevezd öreganyámnak!

– Mér, nem az?

– Nekem mama, neked meg Joli néni. Egyébként hiába írnád le a receptet. A három lánya mellette állva próbálta ellesni a titkát, de hiába. Sóskát, rántott húst és ilyen mákos kalácsot csak a mama tud sütni. De, hol a fenébe lehet? Mama!

Kilépett a szűk udvarra. A kerítésen túlról már az vízügyi székház ég felé törő tornya meredt rá. A nyitott kapun túl, a szembe házak már mind üresek voltak, mögöttük az új szállodát zsaluzták éppen. Eszébe jutott, hogy átszalad valamelyik szomszédhoz, biztos ott traccsol a mama. Már éppen meglódult, mint gyerekkora itt töltött legszebb napjain, de egy lépés után megtorpant. A szanálásra ítélt házakból már mindenki kiköltözött.

– Na, megvan? Vághatna még ebből az isteni mákosból – lépett ki a házból a sofőr, és mustrálva nézett körül a szépen gondozott kertben. – Ahelyett, hogy reggel megkapálta a virágokat, pakolhatott is volna – intett az ágyás felé.

– Mióta öregapám eltűnt Szolnok bombázásakor, ez a kert és a virágai éltették. El se tudom képzelni, mit fog csinálni a Kun Béla körúti panelház hetedik emeletén.

– Ott kapott cserelakást? – Villant fel a lomposan öltözött sofőr szeme. – Elcserélhetnénk! Központi fűtés, lift, fürdőszoba, pazar kilátás. Tudom ám. Stikában költöztettem már oda két családot. – Közelebb lépett a sráchoz. – Te, Pisti, figyelj ide! Nem lennék hálátlan, ha meggyőznéd öreganyádat, pardon Joli mamádat, hogy cseréljen velünk. A fiam tavaly nősült, ott lógnak az asszonykával a nyakunkon a kétszobásban, bármit megadnának, hogy abba az új panelba költözzenek. Az öregasszonynak már úgysincs sok hátra…

A srác szemei szikrát hánytak. A sofőr érezte, hogy messzire ment.

– Már nem úgy értem, ne haragudj! – Hebegte. – Arra az öregasszonyra gondolok, akinek a házát Szandán meg lehetne szerezni. Az egyik fejes anyósa, volt már oda is fuvarom. Kicsit kisebb, mint ez, de van kert. Amíg kihal belőle a néni, lakhatna nálatok a mama. Tudod, hogy nem rosszul fizetnek ezek a maszek fuvarok, simán megvenném azt a házat cserealapnak.

– Az isten áldjon már meg, hát nem veszed észre, hogy éppen nincs meg a mama! – Emelte fel hangját a srác. – Pakolnunk kellene, ő meg sehol. Pedig megígérte, hogy nem húzza tovább az időt. Erre tessék, semmi nincs összepakolva, te meg kufárkodsz itt két szerencsétlen öregasszony házával.

– Nem kell úgy felkapni a vizet – horkant fel a sofőr. – El is mehetek. Azt hiszed, nem lenne más maszek? Mire itt összepakoltok, lemegy a Nap. De nekem akkor is kifizeted a fuvart, ha innen ma egy széket se viszünk el!

Megfordult, és visszament a házba. A srác meg a kert vége fele vette az irányt. Minden frissen megkapálva, pedánsan megkötözve, mint bármikor, amikor itt járt. Mintha egy hónapon belül nem válna minden a földdel egyenlővé.

A srác szíve elszorult. Eszébe jutottak gyerekkora nyarai, amiket lényegében ebben a házban és kertben töltött. A szülei dolgoztak, a Vosztokon lévő lakás meg kicsi volt ahhoz, hogy végtelen energiának teret engedjen. A mamánál meg mindent lehetett. Fára mászni, kunyhót építeni, katonásat játszani, focizni, tüzet gyújtani. Csak akkor szólt, ha enni kellett menni, vagy úgy látta, ideje volna elcsendesedni és lefeküdni.

A világ legjobb helye – nyílalt a szívébe. És le fogják rombolni. Sírni kezdett, mint egy gyerek. Nekidőlt a hatalmas cseresznyefának. Hangosan zokogott.

– Pityukám, hát mér nem szóltál, hogy jössz? – Hallatszott a kapu felől a mama hangja. – Sütöttem volna mákos kalácsot, tudom, hogy szereted. Mit állsz ott a fa alatt, nincs már azon egy szem se. Pityukám, gyere hamar a mamához.

Nem szóltam? Sütne mákos kalácsot? Mama miről beszélsz? Felé akart fordulni, de nem tudott megmozdulni. Mama! Próbált kiáltani, de nem jött ki hang a torkán. Csak azt érezte, hogy a könnyei folynak az arcán.

– István, ébresztő – rántotta szét a sötétítőfüggönyt az anyja. – Keljél! Mindjárt itt a teherautó. Megígérted, hogy segítesz kipakolni öreganyád házát. Gyerünk!

Felriadt. A fény felé fordult. Egy pillanatig nem értette hol van, és mit csinál. Aztán rájött. Szombat reggel van. Mindjárt jön a Volántól kért autó és mennek kipakolni a mama Jászkürt utcai házát.

Két hete temették. Az egyik reggel nem ébredt fel. Azt mondják, szépen ment el. Az egyik régi szomszéd szerint viszont az vitte el, hogy elvették a házát, ahol született, és hetven évig élhetett.

Kézfejével letörölte a könnyeit.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A beismerés

A Baross utcai iskola jellegzetes lépcsője előtt ünneplőbe öltözött társaság gyülekezett az augusztusi délutánon. A kosztümös hölgyek körben állva puszilgatták sorra egymást, a rövidujjú inges urak pedig ügyetlen kézmozdulattal üdvözölték az újonnan érkezőket. Még akadozott a beszélgetés. Nehéz volt felvenni az öt-tíz vagy éppen huszonöt éve elvesztett fonalat.

Fodor Dani szállodájában

- Negyedszázadot késett - szólalt meg valaki a feje fölül, az évek óta bezárt Nemzeti szálló koszos lépcsőházában. Simai András megtorpant, felnézett, de a szolnoki éjszaka félhomályban semmit sem láthatott. A közel százhuszonöt évet látott korlátba kapaszkodott, a por mégsem mozdult.

Megölték?

A Tünde kiürült. A felszolgálók a bejárat előtt tárgyalták a Szapáry utcai baleset részleteit. A forgalom lépésben haladt. A rendőrök és a nem mozduló mentő nemcsak a piac felé tartó sávokat, de a Galéria irányába vezetőkből is elfoglaltak egyet. Bán Béla a cukrászda nagytermében az ablak előtt állt, onnan figyelte az utcát. A bejárati ajtó nyílásából tudta, Edit megérkezett. Azt várta, hogy a feldúlt nő a nyakába ugorva próbál majd megnyugodni, ehelyett azonban gyűlölködő hangon kiabálni kezdett vele.

Újabb pofon

A fiatal rendőr fel akart kiáltani, de nem jött ki hang a torkán. Köhögve kapkodott levegő után, bal kezével pedig a szíve tájékát masszírozta, nehogy infarktust kapjon. Hátát a Hetényi portájának nyomta, szemei kikerekedtek.

- Nehogy most pusztulj el szép szemű - simogatta meg bal kezével meglehetősen sután Tünde, a Szigony pincére, aki mosolyogni is próbált, de véraláfutásos arca ezt nem nagyon engedte.

- Hozzád indultam - nyögte a rendőr, a következő mondathoz viszont még nem volt elég levegője.

- Ide a kórházba?

- A Szigonyba… - és csuklani kezdett. - Mi lett… a francba - kapott a szájához, mivel sikerült ráharapnia a nyelvére.