2025.08.27. (szerda)

A főtéri kutyák

A főtéri kutyák

Dátum:

Az első fehér kutyát Kostyány Mátyás helyeztette főtéri üzlete bejárata fölé. Szerencsét hoz. Mondogatta az apja, idősebb Kostyány Mátyás a faragott kutyáról, amit vagy húsz éven át kerülgetett a család a Gatyaülepen lévő házuk különböző helyiségeiben. Az öreg Kostyányné nem tudott vele megbékélni. Ahányszor útjába került az a fekete nyakörves kutya, mindig duzzogva hánytorgatta fel, hogy az ura mennyi pénzt engedett el miatta a semmirekellő, fiatal báró adósságaiból. Nem tette hozzá, hogy akkor már volt miből.

Az első fehér kutyát Kostyány Mátyás helyeztette főtéri üzlete bejárata fölé. Szerencsét hoz. Mondogatta az apja, idősebb Kostyány Mátyás a faragott kutyáról, amit vagy húsz éven át kerülgetett a család a Gatyaülepen lévő házuk különböző helyiségeiben. Az öreg Kostyányné nem tudott vele megbékélni. Ahányszor útjába került az a fekete nyakörves kutya, mindig duzzogva hánytorgatta fel, hogy az ura mennyi pénzt engedett el miatta a semmirekellő, fiatal báró adósságaiból. Nem tette hozzá, hogy akkor már volt miből.

Az öreg Kostyány Nagyváradról indult a fővárosba szerencsét próbálni, de a vonatra, amin utazott, Püspökladánynál felszállt családjával egy fiatal lány, és Mátyás Szolnoknál nem jutott tovább. Az első szolnoki Kostyány leginkább a lány apjának akarta bizonyítani, hogy a megyeszékhellyé tett városban ő is viszi valamire. Rakodóként kezdte a Tisza-parton, majd trógerolt a járműjavítóban, aztán pincér, kereskedősegéd, végül üzletvezető-helyettes lett, mire oda mert állni leendő apósa elé. A hozományból nyitották meg az első saját kereskedésüket a főtéren, ami aztán a fejlődő város egyik legjobban menő üzlete lett. Megtermelte a gatyaülepi házat, a fiatalabb Mátyás helybéli, öccse, János budapesti taníttatását, és a legkisebb, Katalin megfelelő kiházasítását is. A főtéri üzletet a legidősebb fiú vette át betegeskedő apjától, aki még ott mosolygott az új portál előtt, amikor a segédek az ajtó fölé szerelték azt a fehér kutyát.

Idősebb Kostyány Mátyás azt már nem élhette meg, hogy a legnagyobb fia által még jobban felvirágoztatott üzleten a három testvér marakodni kezdett. János, a fővárosban mindennel és mindenkivel kereskedő, állandó pénzzavarban lévő vigéc összefogott sógorával, és néhány év alatt kiforgatták Kostyány Mátyást a főtéri, akkor már az egész városban Fehér kutyaként emlegetett kereskedésből. Hol Katalin, hol az éppen hazaköltöző János, hol meg mindenféle bérlők vitték a nekik már sokszor csak veszteséget termelő, egykor legendás üzletet. Legnagyobb konkurenciájuk néhány év alatt a főtér és a főutca találkozásánál megnyílt Másik kutya nevű üzlet lett, aminek sarki bejárata fölött ugyanúgy egy fehér kutya ácsorgott. Csak nem fekete, hanem piros nyakörvvel.

Kostyány Mátyás, akit a városban az apja örökébe lépő kitűnő kereskedőként emlegettek, nem érzett elégtételt, amikor testvérei végleg bezárták apjuk üzletét. Csak azt a fehér kutyát szerette volna megszerezni, de nem vehette meg. Egy ideig reménykedett, hogy a megszorult testvérek talán olyasvalakinek adták el, akitől előbb-utóbb mégis megvásárolhatja. De közbejött a háború, ami az első lombhullásnál tovább tartott. Kostyány pedig csak azzal törődött, hogy talpon maradjon, és jusson ifjabb Kostyány Mátyás taníttatására. Szinte üres polcokkal köszöntött rájuk a béke, és mire kicsit összeszedték volna magukat, új világ kezdődött a városban is.

Az a kutya az enyém, egy szemét burzsuj csaklizta el tőlem. Jelentette ki a pocakos, magasrangú vörös katona a sarki bolt ajtajában megállva. Kostyány Mihály hiába bizonygatta, hogy azt ő faragtatta a művésztelep egyik bohém szobrászával, két pofon után már nem nagyon vitatkozott. Kostyány sose találkozott az anyja által oly sokszor emlegette semmirekellő báróval, a vörössé lett főúr meg nem is emlékezett, évtizedekkel korábban kinek törlesztett kedvenc kutyája szobrával. A legifjabb Kostyány Mihály szeme láttára verték félholtra a főutcai üzlet tulajdonosát, és a nép nevében, a fehér kutyával együtt minden mozdíthatót magukkal vittek az új hatalom képviselői. Kostyány Mihályt aznap temették el, amikor a román hadsereg átkelt a Tiszán. Mire távoztak, a legifjabb Kostyány szegényebb volt, mint a nagyapja, amikor először szállt le a szolnoki állomásra begördülő vonatról, és legalább annyira elszánt is.

A főtér és a főutca találkozásánál lévő sarki bolthelyiséget, az új határokat maguk mögött tudni akaró erdélyi család szerezte meg. Az ifjabb Kostyány, miután befejezte a felsőkereskedelmit, egy ideig náluk is volt segéd, majd egy másik üzletben alkalmazott, végül a városháza egyik földszinti üzletében boltvezető. Nem tudta, hogy aznap önállósította magát, amikor az óceán túlpartján néhányan felhőkarcolókból vetették le magukat, mert egyik pillanatról a másikra tönkre mentek. Kostyány Mihályt csak főtéren, a nagyapja meg az apja üzletével szemben lévő házban megnyitott Fekete kutyához címzett üzlete érdekelte. Ha kérdezték, miért éppen fekete a cégérkutyája, bárkinek bátran elmondta, hogy az apja emlékére, és mindaddig Fekete kutya lesz, amíg bosszút nem áll a gyilkosokon, vagy nem szerzi vissza az elrabolt fehér kutyát. Néhány évig még jártak hozzá olyanok, akik emlékeztek az öreg meg az öregebb Kostyányra, aztán elkoptak, mint a legfiatalabb Kostyány dühe, meg a cégére festéke.

A város első bombázása után húzta le a vasredőnyt a szürkévé kopott kutya alatt. Nem volt már értelme nyitva maradni, hisz árut se nagyon lehetett felhajtani, és az egyre inkább kiürülő városban maradók se nagyon tudtak már fizetni. Ifjabb Kostyány Mihály megmaradt vagyonkájából kora ősszel az utolsó menekülőkkel nyugat felé küldte feleségét és két lányát. Arra, hogy velük tartson, már nem futotta, de nem is akart nekivágni. Naponta elsétált a boltjához, úgyhogy egy októberi délelőttön végignézte, amint a megmaradt értékeket a menekülő hadsereg katonái teherautóra pakolták. Az érkező hadsereget pedig már csak hallhatta, látni nem maradt ideje, mert a Gatyaülep közelében leterítette egy talán nem is neki szánt lövedék.

Éppen az a ház előtt, aminek padlásán akkor már több mint negyedszázada porosodott elfeledve a piros nyakörves fehér, keményfából faragott kutya. Amelyik annyira hasonlított a városháza pincéjében megtalált fekete nyakörves fehér, keményfából faragott kutyára. Jól kiszáradtak, mire a tüzelő után kutakodó katonák megtalálták őket, és egy didergős novemberi hajnalon, a főtér sarkán ugyanazon a tűzön porladtak el, mint pár nappal korábban a színét vesztett fekete, fa kutya.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A Bábaképző bábája

Kevés bába volt, aki úgy imádta az újszülötteket, mint Malvin néni. Ahogy anyából se nagyon találnánk másikat, aki annyira gyűlölte egyetlen lányát, mint Árvay Malvin. Akik emlékeznek rá, azt mesélik, ma is ott van a szobra, ahol született, bábának tanult és egész életében dolgozott. Majd magányosan örökre elaludt.

Apja lánya

- Megvan? - Kérdezte halkan Bán Béla, miközben a Tünde egyik asztalánál ülő lánya fejére csókot nyomott. - Még szerencse, hogy délelőttönként senki nincs ebben a cukrászdában.

- Amikor jöttem, épp egy feldúlt vörös nő viharzott ki az ajtón - felelte a lány. - Itt bent meg egy szomorú pasas ült. Valami titkos viszony érhetett talán véget. A pincérek rólunk is azt hihetik, hogy a vén kecske nyalogatja a sót.

- Ne légy ízléstelen!

- Te meg ne ködösíts tovább!

Röhögés egy asztalnál

Bán az első megdöbbenés után hátrafordult. Érezte, hogy a nyakát szorító hideg kéz tulajdonosa azonnal kilép a látómezejéből, miközben a tarkóján fájdalmasan húzza a bőrt. A nyakához akart kapni, de abban a pillanatban a kéz engedett, majd lendülő tenyere tenyérbe csapódott.

- Lehetne sokkal elővigyázatosabb - mondta megvető mosollyal a Bán kezét szorongató százados.

A ’86-os Majális

Az osztályfőnök szeme szikrázott, mire a Pelikán szálló parkolójába értem. Megértettem, hogy nem érdekli a Szandáról jövő nyolcas busz eltereléséből adódó problémám, hiszen még csak május elsejét írtunk, de már túl voltam két ünnepi lógás lebukásán. Figyelt, mert abban az évben a mi évfolyamunkat égették azzal, hogy a munka ünnepén, a Kossuth téri tribünnek integessünk. Minden kézre szükség volt.