Hetven évvel ezelőtt a Szolnokon szórakozni vágyók nagy valószínűséggel jegyet váltottak a Ságvári úti Vörös csillag vagy a Koltói Anna úti Tisza mozikba, hogy láthassák Gertler Viktor rendezte új magyar filmet. A megyei napilap korabeli beszámolója szerint a Darvas Iván és Ferrari Violetta főszereplésével készült Gázolásra elővételben keltek el a jegyek, így újabb vetítéseket is be kellett iktatni. Amiben semmi meglepő nincs, hiszen 1955-ben még a televízió sem létezett, és az ugyancsak nem létező „médiafogyasztás” alternatíváját leginkább az újságok jelentették. Szolnokon például 221 féle újságot terjesztettek a helyi postások, akik 1955 októberében ünnepelték a postai hírlapterjesztés ötéves évfordulóját.

A mozin és az újságon kívül népszerűek lehettek a zenés, táncos összejövetelek is. Legalábbis erre utalnak azok a több napon át közölt apróhirdetések, amelyek egyrészt a Nemzeti étteremben szombatonként rendezett Ötórai teára hívták fel a figyelmet, ahol Wersing Károly tánczenekara játszott. Másrészt a papírgyár közelében, a Dr. Durst János utca végén lévő Fenyő vendéglő ingyenes programjára, ahol pedig Mindszenti István énekelt. Bevallom, egyik előadóról sincs semmiféle információm, miként Szabó Marci és zenekaráról sem, akik pedig úgy kerültek be a korabeli napilap híreibe, hogy az akkor még a Verseghy úton lévő hadkiegészítési parancsnokságon a Szigligeti színház művészei mellett ők szórakoztatták a sorozásra váró fiatalembereket.

Kicsit morbid, de a hét évtizeddel ezelőtti „szórakozási lehetőségek” között kell megemlíteni Majzik Mihály bírósági tárgyalását, amit a „nagy érdeklődésre való tekintettel” a városháza nagytermében tartottak meg. A helyi FÜSZÉRT vállalat adminisztrátora nem lehetett kispályás sikkasztó, hiszen pár év alatt 221 ezer forinttal rövidítette meg cégét, ami nagyjából 30 dolgozó egész évi bérével volt egyenlő. A korabeli tudósításból sajnos nem derül ki, hogy pontosan miként is „dolgozott” – a nyilvántartásokkal manipulált valamit –, azt azonban közölték, hogy az illető korábban jegyzőként dolgozott, csak a tanácsrendszer bevezetésekor elbocsájtották, illetve azt is megírták, hogy kulákszármazású volt. Azt nem tudni, hogy az érdeklődő közönség hogyan fogadta az ítéletet, ami 140 rendbeli sikkasztásért életfogytiglani börtönbüntetés volt.

Egy évtizeddel később már más idők jártak Szolnokon is, a szó szoros értelmében, hiszen akkor újságcikket ért, hogy október első hétvégéjén 26 fokot mértek a városban, és a nyitott Damjanich uszodába kettőszázan váltottak belépőt. A mából nézve természetesen sokkal érdekesebb, hogy 1965 októberében végre bejelentették a Dami fedett medencéjének az építését, aminek tetejére 600 fős lelátót terveztek. Akkor még úgy gondolták, hogy a debreceni tervezőiroda által megálmodott, összesen 1350 négyzetméteres, 5,8 millió forintba kerülő épület 1967-re elkészül, ám ez csak 1969 végére valósult meg.

Ugyancsak a szabadidőt és a helyi kulturális életet érintő tervekről szólt a „Lesz-e kis Műcsarnok Szolnokon?” című korabeli írás, amely 1965 októberében azt latolgatta, hogy a hitközség által felajánlott zsinagógából lehet-e az ország második legjelentősebb képzőművészeti kiállítóhelye. A cikkből kiderül, hogy a város már akkor meg szerette volna venni az épületet, amit a Műcsarnok vezetője is támogatott, hiszen akkor még nagyon hiányoztak az országból a kiállítóhelyek. Az írás mindenesetre azzal zárult, hogy Szolnok városa is nagyon örülne a lehetőségnek, így hamarosan elkezdik a szükséges tervek készítését, aminek eredményeként aztán a hetvenes évek elején tényleg megnyílt a Szolnoki Galéria.

A hatvan évvel ezelőtti kulturális hírek közül talán érdemes megemlíteni, hogy a nagy sikerre való tekintettel újra műsorra tűzte a Szolnoki Szigligeti Színház az előző évadban bemutatott Marica grófnőt. Aki pedig esetleg ennél igényesebb szórakozásra vágyott, az megpróbálhatott bejutni a nagyjából 100-120 fős Szolnoki Irodalmi Kávéházba, ami akkor a harmadik évadát kezdte a Magyar utcai Árkád eszpresszóban. Aminek az emlékeim szerint piros színű neonfeliratát minden bizonnyal ugyanúgy a Szolnoki Építős és Javító Vállalat neonüzemében készíthették, mint az 1965 októberére már teljes hosszában elkészült Ságvári körút új üzleteinek fényreklámjait. Köztük például a Rétes cukrászdáét is.

Az irodalmi, illetve a színművészek önálló estjeinek fél évszázada is nagy keletje volt a városban. Legalábbis erre utal, hogy az Árkád mellett az 1975. március végén átadott Pelikán szálló bárjában, illetve az akkor még a Ságvári Endre Megyei Művelődési Házhoz tartozó Komarov-teremben – a mai cserkészházban – is sorra hirdették az ilyen eseményeket. A Pelikánban például ugyanaz a Zsolnai Hédi nyitotta az irodalmi estek sorozatát, aki bő évtizeddel korábban az Árkádban rendezett első esten is szerepelt. Persze fontos tudni, hogy 1975-ban a majdnem hetvenezres Szolnok lakóinak jelentősé része harmincas vagy annál fiatalabb volt, így nemcsak az irodalmi esteknek volt keletje, de például a P. Mobil koncertnek vagy éppen a fővárosi Wastaps és a szolnoki Fantom bulijának a Ságvári Endre Művelődési Ház nagytermében.

A fél évszázaddal ezelőtti kulturális hírek között érdemes talán felidézni, hogy éppen elkészült a mai Fiumei úti iskola bővítésének a terve, ami már nagyon sürgető volt, hiszen a lakótelepi általánosba úgy járt 950 gyerek, hogy egy részük a szemben lévő faházban, másik részük pedig a ma kormányhivatalként működő, akkor vadonatúj vízügyi szakközépiskolában koptatta a padokat. Ezzel szemben már gőzerővel haladt az 1965-ben átadott Tallinn körzeti iskola bővítése, ahol 8 plusz tantermet, konyhát, ebédlőt és kazánházat építettek. És tulajdonképpen már majdnem teljesen elkészült a kereskedelmi szakközépiskola, amiben végül úgy indult el a tanítás, hogy 1975 októberében az udvart és a tornatermet még nem tudták átadni.

Negyven évvel ezelőtt vagy szűkösebb volt a kulturális kínálat, vagy már kevésbé volt hírértéke annak, ha történt ilyesmi a városban. Az azonban sokat elárul a korról, hogy a Szolnok megyei Moziüzemi Vállalat megnyitotta az első videotékáját a cég központjában, az akkori Május 1. út 19. szám alatt, ami a város első filmkölcsönzője lehetett. Közben zajlott a kaszinó Technika házává alakítása, a Kodály iskola pedig a helyi vállalatokösszefogása révén Barátság névre keresztelt sportudvart kapott. És még mindig lehetett poénkodni a Tiszamenti Vegyiművek (TVM) félresikerült Tomi-játékával, amin ugye egy Wartburgot lehetett volna nyerni, ha valamelyik vicces kedvű dolgozó nem szór egy rakás kulcsot a mosóporos dobozokba.