A Jászkun Redemptio – azaz, amikor a jászkun kerület pénzért visszaváltotta a korábbi, de 1702-ben elvett kiváltságait – 275. évfordulóján, tehát 2020-ban jelent meg a Jászság füzetek 75. köteteként a Cicell néni meséi című kötet. Alcíme szerint mondák, hiedelemtörténetek, boszorkányhistóriák és anekdoták a Jászságból, azaz a mai Jász-Nagykun-Szolnok megye észak-nyugati, meg egy kicsit Heves déli csücskéből. Nem újonnan gyűjtött vagy feltárt történetek ezek, hanem egy nagyszerű válogatás az elmúlt kétszáz évben sokak – nem feltétlenül néprajzos szakember – által összeszedett és különféle helyeken, nyomtatásban már megjelentetett sztorikból. Sztorikból, hiszen a már-már népmesei klasszikusok mellett, olykor sántító anekdoták és nagyon szimpla, hétköznapi esetek is vannak közöttük. Lenyomatot adva ezzel az elmúlt kétszáz évről.

Cicell néni – aki egy kitalált, tulajdonképpen meg sem jelenő mesélő – történeteit olvashatom mesekönyvként is, meg néprajzi gyűjteményként is. Mesekönyv, mert többségében épp oly szórakoztató kis sztorik, mint az évtizedekkel ezelőtt, akár a Magyar népmesék rajzfilm-sorozatban, akár mondjuk, a Hetvenhét magyar népmese című könyvben megjelentek. Olykor furfangosak, máskor szomorúak, néha meg olyan banálisak, hogy egy óvodás is elkezdi törni a fejüket a lehetetlenségükön. Ugyanakkor nagyon szép képet festenek egy magyar tájegység hiedelmeiről, gondolkodásmódjáról, hétköznapi életéről, sőt szóhasználatáról is. (A könyv egyik legnagyobb erénye, hogy ma már ismeretlen földrajzi egységeket és szavakat lábjegyzetelt.)

Ha még létezik jász öntudat, akkor annak az egyik építőköve éppen ez a mesevilág, amiket Bathó Edit nemcsak gondosan összegyűjtött, de fejezetekbe is szerkesztett. Amelyek, e könyv kiváló forrás megadásai szerint szerteszét megjelentek már, és talán a feledés homályába is vesztek volna, ha nem adják ki őket így egybefűzve. Mert ennek a kötetnek az igazi értéke éppen az, hogy újra elővehetők a jászság, valószínűleg legjobb meséi és anekdotái. Mert nem biztos, hogy akár csak egy jász is nekiállna könyvtárakban kutakodni, hogy este a gyerekeknek vagy netán társaságban felnőtteknek ezeket a történeteket elmesélhesse. Ezek akkor élnek tovább, ha kéznél vannak. És most már bármikor ott lehetnek.

Nem fogom elmesélni azt az alig néhány évtizedes történetet, ami állítólag egy bolgár miniszterrel esett meg a Jászságban, aki egy elveszett fogsor miatt volt kénytelen hosszasan várakozni a vacsorájára. És Apponyi Albert lassan másfél évszázados, piaci történetét sem, ahogy a Csörsz-árok három, különböző formában olvasható legendáját sem. Mert ezeket úgy kell elolvasni, aztán talán mesélni, ahogy annak idején valakik leírták őket, most meg Bathó Edit gondosan közreadta. Ráadásul sok történet illusztrált is, köszönhetően Farkas Edit egyszerű, de az adott sztorihoz szépen illő rajzainak. Majd keressék meg például a kerti, fa budit, olvassák hozzá a történetet, és szerintem Önök is azt fogják érezni, hogy bár csak egy rajz, mégis rázkódik a röhögéstől az építmény, amiben egy fináncokat átverő öregasszony ül.