A téma a szolnoki főutcán továbbra is romokban hever. Ismétlem önmagam? Ha nem lenne okom, nem tenném. A szolnoki Baross utcában sokan járnak, kivéve az illetékeseket. Így az 1-es posta melletti telefonfülke továbbra is "dísze" városunknak. A mellékelt fotó március 4-ei, de készülhetett volna a korábbi egy hétben bármikor. Halló! Halló? Hallucináció? Nem. Rögvalóság. Kit hívjak, hogy zavar-e ez valakit?

A Sütő utca egyik házának tulajdonos megunhatta, hogy a környék kocsmáinak vendégei a kapujában könnyítenek magukon. Nem tudom, a felirat segít-e. Ha igen, a belváros minden házfalát és kapualját ilyenekkel kell teleragasztani. Meg azzal, hogy akinek haszna van a péntek-szombati bulikból, az másnap reggelre takarítsa is ki a belvárost. A felirat készítőjével és az ilyen kívánságok közlőjével van a baj?

Hova visz egy olyan aluljáró, amiben úgy tűnik, évek óta nem járt takarító, ami érezhetően inkább mellékhelyiség mintsem közlekedést segítő építmény, amire tényleg igaz, hogy "sz*-nak, bajnak nincs gazdája"? De ettől még Szolnokon van. Elvileg a Tiszaligetbe visz vagy onnan a belvárosi Tisza-hídra. A miénk. De mégis kié? Nem lehetne, hogy neki is fájjon egy kicsit? Mert hová visz egy ilyen elhanyagolt aluljáró? A jövőbe?

Klímaszorongás? Környezettudatosság? Globális felmelegedés? Környezetvédelem? A víz a legfőbb kincs? Vannak nagy szavaink és kifejezéseink, meg van a valóság. A valóság, ami mindig piciben, hétköznapiban, közvetlen közelről mutatja meg, hogy mennyire vesszük komolyan a világ problémáit. Amik a fejünkben nem nálunk jelentkeznek, nem velünk történnek, nem minket érintenek. Még. És addig így is lehet gondolkodni a vízről, a szemétről, a betonról.