Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy ha két humorista főszereplésével filmet forgatnak, ráadásul a stand up magyarításává lett dumaszínház kifejezésre játszik a cím, akkor a nézők nem kacagtató vígjátékra számítanak. Szerintem nincs ember, aki nem úgy váltott volna eddig jegyet a Dumapárbajra, hogy jókat fog röhögni. Jóindulatú vagyok, és inkább azt akarom hinni, hogy a filmkészítői szándék lett rosszul kommunikálva, és nem a rendező tévesztette el a házszámot. Ami persze nem változtat azon, hogy a nézők rendesen át lettek verve. Pedig a Tisza mozi szombat esti előadásának látogatottságát elnézve, minden eddiginél többen adtak esélyt a magyar filmgyártásnak és a magyar humornak. Igazából az ő csalódottságuk a legnagyobb kár, amit Paczolay Béla – a Kalandorokkal tehetségét korábban bizonyító – rendező számlájára kell írnunk.

A Dumapárbaj filmként olyan, mint egy készlet LEGO. Van benne egy csomó jól kitalált elem, amikhez még egy füzetet is adnak, elején az elkészíthető csodával, amit csak össze kellene rakni. Itt is volt szerintem egy jól megírt forgatókönyv, benne egy csomó jól kitalált jelenettel, amiket azonban nem sikerült összerakni. Így a forgatás – a játék – végére nem született meg az elképzelt csoda, csak maradt egy csomó rosszul összerakott, hibásan egymáshoz illesztett elem. A végén pedig senki nem mondta azt, hogy bocs, ezt nagyon elrontottuk, próbálkozzunk újra, hanem inkább a reklám erejében bízva rákentek egy oltári nagy hazugságot, miszerint egy vicces vígjáték született.

A Dumapárbaj tulajdonképpen egy kiégett szórakoztatóipari szakmunkás megpróbáltatásairól szóló dráma, maximum kesernyés történet. Ami nem újdonság a filmszakmában, de ettől lehetne még benne újat mondani. Főleg magyar körülmények között, amire kiváló lehetőség lett volna a kereskedelmi tévés vonallal. A lecsúszó művész kaparása a csúcson maradásért, miközben a sarkában liheg a feltörekvő nemzedék képviselője ugyancsak lerágott csont, de hát szerelmes filmből is hetente mutatnak be újat. A Hadházi László által megformált, humorát vesztette humorista anyagi gondjainak bemutatása is jó elem lehetett volna, pláne a kifizetetlen hidegburkolónak és a mindent elviselő élettársnak köszönhetően. A feltörekvő humorista – Kis Ádám – karaktere a megunt párral is tucatnyi elpuskázott lehetőséget rejtett. Sőt, még Eszenyi Enikő való életből merített menedzsere is működhetett volna.

Ha sikerül ezt a vígjátékot megrendezni, a színészeket vezetni, a feldobott poénlabdákat rendesen leütni. De nem sikerült. Így egy rettentő kínos, feszengés lett a Dumapárbajból. Elcsépelt, ócska poénokkal, kínos várakozással, hogy egyszer csak röhöghetünk egy jót valamin. Esküszöm, a Tisza mozi nézőtere nagyon igyekezett, a legkisebb poénszikrára is próbált ráharapni, ám egyetlen jelenet után sem hullámzott végig a termen a nevetés. Azt kell, mondjam, hogy a Hadházi és Kiss Ádám aktív közreműködésével – a forgatókönyv megírásában is részt vettek – elkészült film pontosan olyan lett, mint a Hadházi által megformált humorista utolsó kétségbeesett próbálkozása, hogy pénzt szerezzen. Úgy álltam fel a Tisza moziban a vetítés után, mintha Hadházi kifizetetlen hidegburkolós számlájához járultam volna hozzá a jegy árával. Ami azért több mint kínos.