Ha a szocializmus éveimben telt gyermekkoromból egyetlen építészeti megoldást kellene felidéznem, akkor az egész biztosan a színes, apró mozaikok vagy pici csempék lennének. Nem tudom, miért. Lehet, hogy a méretük miatt álltak közel gyermeki lelkemhez, de az is megeshet, hogy a változatos, többnyire vidám színük, esetleg a belőlük néhol kirakott képek vonzottak. Az biztos, hogy úgy emlékszem, ilyen megoldásokkal volt tele az ország. És nemcsak a fürdők belseje, de közintézmények és lakóépületek külső falai és benti terei is. Mintha egy szocialista nagyvállalatot alapítottak volna ezeknek az apró burkolóanyagoknak a gyártására, és az a gyár megállás nélkül ontotta volna a termékeit. Vagy van más magyarázat?
Azt gondoltam, hogy erről a XX. század második felére jellemző építészeti megoldásról egy csomó anyagot találok a neten. De vagy rosszul kerestem, vagy nem a megfelelő kulcsszót használtam, mindenesetre nullához közelít az eredményességem. Pedig a mozaik és az apró csempe kifejezésre nagyjából olyan képek jelennek meg, amiket keresek, csak éppen nem régi homlokzatokról, épületek faliképeiről, hanem mai, modern fürdőszobákról. Tehát jó az irány. Sőt, sokan ma is kedvelhetik ezt a burkolási megoldást.
Ami Szolnokon is több helyen felbukkan. Például a hetvenes években épült, egykori Helyőrségi Művelődési Ház két emelet magas, több teleknyi szélességű homlokzatán. Ami annak idején tetszetős megoldás lehetett a hatalmas felület lazítására, illetve a földszinti téglaburkolat kiegészítésére. Nem vagyok szakértője, csak szemlélője a témának, így azt gondolom, a HEMO falát nagyobb elemekből rakták ki, viszont ezekre a nagyobb elemekre mégiscsak önállóan kerültek az apróbb mozaikok. Ennek következményei pedig egyre jobban látszódnak a Táncsics Mihály úti épületen. Amivel ugyanúgy kezdeni kellene valamit, mint a belső terek hasznosításával.
De ugyanez a helyzet a Várkonyi téri 18 emeletes lábához utólag felhúzott néhai Szolgáltató Házzal is. Azzal a különbséggel, hogy a Szántó körút felőli részre néhány héttel ezelőtt került egy új burkolat, ami kvázi zárójelbe tette az egykori fekete mozaikokat. Amik ugyanúgy nagyobb darabokból állónak tűnnek, mint a HEMO fehér burkolata. És ugyanúgy potyognak róla az apró négyzetek, mint a Táncsics utcában. A két épület nagyjából egykorú lehet, hiszen a Szolgáltatóház a 18 emeletes átadása után került ide. Nem mondom, hogy ez a fekete burkolat szép, de ugyanolyan része ennek az épületnek, mint akár az egykori Ságvári körúti házak homlokzata, vagy a száz évvel régebbi szolnoki paloták stukkó díszítései. Kár, hogy a leverésük vagy az eltakarásuk lehet a karbantartásuk és javításuk egyetlen alternatívája.
Már csak azért is, mert több, a hetvenes években épült szolnoki épületen is találkozhatunk ilyen apró csempékkel. A legjobb állapotban – tehát megmentve – az egykori főiskola tornatermén, a Móra Ferenc út elején. Szerintem kár lett volna leverni, és valami jellegtelen anyaggal levakolni az ablakok közötti felületeket, amelyek a HEMO-hoz hasonlóan nyers, téglarészeket kötnek össze. Persze azt is elismerem, hogy senkinek se tűnt volna fel, ha a kivitelezők az egyszerűbb megoldást választják. Legfeljebb keletkezett volna néhány konténernyi sitt, meg leszámláznak pár négyzetméter burkolást. Ehelyett akár példamutatást is lehet emlegetni.
Ami nem árt, hiszen lakóházak homlokzatán is feltűnik ez a megoldás. Például a Móra Ferenc út három tízemeletesének lodzsáin, fekete színben, összességében egész nagy tömegben. Ami talán nem meglepő, hiszen a fentebb említett középületek és ezek a lakótelepi házak nagyjából egykorúak. Tehát akár azt is feltételezhetem, hogy négy és fél, öt évtizeddel ezelőtt dolgoztak olyan tervezők, akik valamiért szerették alkalmazni ezt a megoldást. Érdekes lenne tudni, hogy jó szántukból, saját intuícióiktól vezérelve, avagy valóban létezett egy szocialista nagyüzem, amelynek a termékeit fel kellett használni. Még akkor is, ha ez a megoldás egyértelműen drágább és munkaigényesebb volt, mint sok más – gyakrabban alkalmazott – burkolás.
Szolnok utcáit járva az is egyértelmű, hogy ezt a technológiát már a hatvanas években is alkalmazták. Legalábbis erre utal a Mátyás király út páros oldalán álló szalagház, amelynél öt szinten, az ablakok vonalában fut végig ilyen apró csempe. Ráadásul az előző példákkal szemben nem fekete és fehér verziókkal, hanem pirossal és zölddel találkozhatunk. Ezzel tagolva a félutcányi épületet. És bár itt is sok helyen potyog már a szocialista városépítészetnek ez a különleges lenyomata, talán ezek a felületek vannak a legjobb állapotban. Az biztos, siratni fogom ezeket az apró csempéket vagy mozaikokat, ha majd valakinek eszébe jut, hogy hungarocellel borítsa be ezeket a kicsit különleges épületeket.
