A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának – számomra a Szolnoki Levéltár – az időszaki kiállításai tényleg nem a csillogásról, meg a biztosítóknak milliókat hozó tárgyakról, a kutatásnál többe kerülő építésről és berendezésekről szólnak, hanem az átadható tudásról. Ami általában ott rejtőzik a Pozsonyi úton, például az időszaki tárlatoknak is helyet biztosító hatalmas raktárban, csak éppen tudni és akarni kell előbányászni, értelmezni és az érdeklődők elé tárni. Ráadásul azzal az alázattal, ami megengedi, hogy ha néhány, a magyarázathoz szükséges irat, kép vagy tárgy éppen egy másik intézménynél, ne adja ég magángyűjtőknél található, akkor azt nem szégyen kölcsönkérni. Mert egy jó kiállítás nem az intézmény fontosságát hivatott bizonyítani. Hanem egyfajta szolgálatot, például a közös emlékezetét.
A Szolnok napja záró eseményeként, a Szolnoki Levéltárban megnyílt Vasszekerek aranykora című kiállítás esetében ezért egyáltalán nem zavarnak a cellux-szal felragasztott képek, a vastraverzek mögé állított tárlók, a földre helyezett tárgyak. Ugyanis egyrészt a megye vasúttörténete a rendelkezésre álló hely ellenére is elképesztő alapossággal van bemutatva, másrészt olyan dokumentumokat, és ezáltal olyan információkat vonultat fel, amitől – legalábbis én – lubickolni tudtam az újdonságokban.
A Szikszai Mihály és Szabóné Maslowski Madlen által rendezett kiállításon tudtam meg például, hogy Magyarország második – de lehet, hogy majdnem első – vasútvonala eredetileg nem érintette volna Szolnokot, mert Jászberényen át tartott volna Miskolc felé. Ami azt hiszem, a három és fél évtizeddel későbbi megyeszékhely kérdését is megváltoztatta volna, és akkor Szolnok fejlődése egészen más irányt kap, sőt valószínű, a levéltár sem itt állna. Viszont József nádor úgy ítélte meg, hogy a só miatt – ami akkoriban az élelmiszerek tartósításának szinte egyetlen módját szolgálta – inkább Pest és Szolnok között épüljön ki a vaspálya. Amit aztán úgy követett a megyén áthaladó vasúthálózat kiépítése, hogy Szolnokból fél évszázad alatt igazi vasúti csomópont lett.
A megyei hálózat kiépülését kézzel rajzolt térképekkel, vonal- és épülettervekkel, mára eltűnt vasútállomások rajzaival és fotóival illusztrálják. Amikből kiderül például az is, hogy Pfaff Ferenc, aki az 1906-ban átadott és 1974. április 17-én felrobbantott – ezt is most tudtam meg – szolnoki állomást tervezte, Kisújszállásnak is álmodott vasútállomást. De az is megtudható, hogy a megye több állomásépülete a másfél évszázaddal ezelőtti, vasútépítési aranykor emlékét őrzi, még akkor is, ha ezek típustervek alapján készültek.
Számomra külön érdekessége a kiállításnak, hogy a mára teljesen felszámolt, keskenynyomtávú kisvasutaknak is emléket állít. Ezek többsége a mezőgazdaság és az ipar kiszolgálására született, és az 1968-as új gazdasági mechanizmus miatt tűnt el a térképről. Persze a kivétel erősíti a szabályt. Mert a Tiszaligeti Úttörővasút nem ezért született és szűnt meg. Az 1966. szeptember 24-én – egy másik dátum, amit először itt láttam leírva -, a Tiszaligeti Napokon megnyílt, a Liget bejáratától az úttörőtáborig zakatoló kisvasutat az 1970-as árvíz után számolták fel.
Legalább ennyire izgalmas a járműjavításnak szentelt vitrin is, ahol Losonczi Pál, az Elnöki Tanács néhai elnöke – kvázi államfő – is látható egy képen, amint látogatást tesz a Szolnoki Járműjavítóban. De ott van az a Kádár Jánosról készült fotó is, ami a második – vagy az első – szolnoki látogatását örökíti meg, amint 1969-ben egy elképesztően jól kinéző mozdony modelljét veszi át a járműjavító kollektívájától. A B. Nagy Pál olimpiai bajnokot ábrázoló kép pedig már csak hab a torta tetején.
Na és akkor még nem említettem a szolnoki lóvasút tervét. És nem is fogom. Aki ugyanis kíváncsi arra, hogy honnan hová vitt volna a szolnoki omnibusz, mikor készült erről terv, az látogassa meg a Szolnoki Levéltár ingyenes időszaki kiállítását, ami decemberig várja az érdeklődőket. Ám, ha nálam pontosabb magyarázatokra, a kiállításhoz kapcsolódó sztorikra is kíváncsiak, akkor szeptember 16-án, a Kulturális Örökség Napján menjenek a Pozsonyi úti intézménybe, mert akkor Szikszai Mihály, főlevéltáros kalauzolja a látogatókat.
