A maga nemében különleges kiállítást hozott Szolnokra a Varsói Állami Régészeti Múzeum. A Galériában látható Tűzkövek a mélyből című tárlat mindenkinek ajánlható, akik ritkaságokat akarnak látni, és szeretnek elgondolkodni több ezer éves múltunkon. Az anyag van annyira jó, hogy ne lehessen elrontani.
Abból indulok ki, hogy a kiállítókban megfogalmazódott valamiféle cél, ahhoz anyagokat gyűjtöttek, majd valamilyen dramaturgia mentén elmesélik a kiválasztott történetet. Minden kiállításon felteszem a kérdést: vajon miért született. A Damjanich Múzeum új tárlatán nem kaptam választ.
Még csak azt sem mondhatom, hogy a nagy nevek, üres celebek áldozata lettem. Mert Bárdos Andrást sokra tartottam, Vágó Istvánt pedig a médiavilág egyik fontos alakjának gondoltam - eddig. A kettőjük által összehozott könyv azonban hatalmas csalódás, illúzióim lerombolása.
Kezdeni kellene valamit a magyar filmgyártással, mert úgy tűnik, nem a nézőkkel van baj. Január elsején este egy gyengécske amerikai vígjátékra, most pénteken pedig egy nézhető tengerentúli drámára is majdnem megtelt a Szolnok Pláza egyik terme. Az Üvegtigris 3. pedig magányosan zakatol.
Al Ghaoui Hesna Háborúk földjén című könyvét elsősorban azért ajánlom, mert néha nem árt szembesülni azzal, milyen jó helyen élünk. Másrészt pedig arról se nagyon szabadna megfeledkezzünk, hogy a világ közepe nem a Kárpát-medencében van. Olvasmányos, szórakoztató, olykor pedig megrázó a fiatal riporternő első könyve.
