Azért szeretem Radó Denise rendezéseit, mert napokig nem hagynak nyugodni. Mert nem másolatok ismert kópiákról. Mert játszanak a hangsúlyokkal. Mert meglepetéseket okoznak. A szolnoki Cabaret-ből nem hiányzik Liza Minnelli. Az első felvonás végén viszont nehéz tapsolni.
Elsőre olyan, mintha egy különleges kincstárba lépnénk. A baj az, hogy egyszerű múzeumlátogatóként ezzel el is mondtam minden pozitívumot a Damjanich Múzeum legújabb, a honfoglalókról szóló időszaki kiállításáról. Amiről nehéz eldönteni, hogy kinek is készült.
Még van egy szűk hónapjuk, hogy egy olyan kiállítást láthassanak Szolnokon, ami így, ebben a formában december közepén megszűnik. Pedig maradhatna is, hiszen miközben 75 éves a honi ejtőernyőzés, csak 11 évvel fiatalabb az első ilyen szolnoki alakulat.
Benedek Szabolcs Focialista forradalom című könyve az eddigi legjobb regény, amit az ötvenes évekről, annak is a hétköznapjairól, a kisembereiről, a széllel együtt fordulókról és a történelmünkkel való elsumákolt szembenézésről olvastam. Letehetetlen és filmért kiált.
Nyíltszíni taps, hosszú nevetések, a végén pedig elkapott mondatok a ruhatárnál: "ez jó volt". A színpadon szinte folyamatos hangoskodás, veszekedés, ütődöttség és intrika. A történet szerint egészen egyszerű emberek a XVIII. századi Itáliában. Vagy itt és most?
