Biztos vagyok abban, hogy aki még újságolvasóként nőtt fel, azaz legalább 20-25 éves, nagy valószínűséggel találkozott már Urbán Tamás fotóval. A deresebb halántékúak pedig, akik meg esetleg már a hetvenes években is forgattak ifjúsági lapokat, netán a későbbiekben is érdeklődtek például a könnyűzene iránt, vagy a nyolcvanas évektől bulvárfogyasztók voltak, azok nemhogy egyszer, de rendszeresen találkoztak az 1945-ben született, és önéletírását a hetekben közreadó fotóriporter képeivel. Csak hogy egy példát is mondjak és mutassak: Urbán Tamás örökítette meg 1981. április elején a Tiszaligeti Sportcsarnokban a Kopaszkutya című film ősbemutatójához kapcsolódó P. Mobil és Hobo Blues Band koncertet és közönségét. De a Fortepan-on a nevét és a Szolnok szót beütve a kopár Széchenyi lakótelepről éppúgy találunk tőle képet, mint az éppen bontás alatt álló Nerfeld-palotáról.

Urbán Tamás – születésénél fogva – ahhoz a fotóriporter nemzedékhez tartozik, aki nemcsak a laborálás és nagyítás titkaival volt tisztában, hanem tényleg fotóművészektől (pl. Keleti Éva) tanulhatta a hírkép és a riportkép fogalmát. Az a generáció, aki nemcsak bele tudott nézni a fényképező keresőjébe, és nem attól lett idővel a szakmája mestere, mert drága gépekkel és objektívekkel rohangált, hanem mert a pillanat tört része alatt felismerte, mit érdemes megörökíteni, a fény terjedési sebességénél gyorsabban komponált, és nem teketóriázott lőni. Igaz, neki még megadatott, hogy abban az időben csiszolja tudását, amikor akár egy darusautót is szereztek a fotósnak, hogy egy megyei napilapnak képet készítsen, de ha kellett jelmeztervezők, kellékesek és világosítók dolgoztak a keze alá, sőt még arra is volt ideje – fizetett munkaidőben –, hogy hetekig keressen egy témához helyszínt. Gyorsan tegyük is hozzá, hogy ezek a lehetőségek sokaknak megadattak, de kevesen lettek Urbán Tamáshoz mérhető fotóriporterek. Olyanok, akiknek evidens, hogy legkésőbb 80 éves korukban önéletírásuk jelenik meg.

Bár Urbán Tamásról képei, munkahelyei, nyilatkozatai és barátai révén viszonylag sok mindent lehet tudni, a 80. születésnapja alkalmából megjelent A fotóriporter naplójából című „könyvében” viszont nagyon sok újdonsággal is szolgál. Kevésbé a magánéletéről és még kevésbé a lencsevégre kapott számtalan híresség titkairól. Sokkal inkább szeretett szakmájáról, a fényképezőgéppel megélt kalandjairól. Amelyek között olykor egészen elképesztők is vannak, mint amilyen a Budai Ifjúsági Park első nagyhatalmú vezetőjének, a Cseh Tamás által is megénekelt Rajnák elvtársnak a megbuktatása. Merthogy a hatvanas-hetvenes évek szórakozni vágyó ifjúságát sanyargató Rajnák elvtárs a Kádár-rendszer idején börtönben végezte, mivel szervezett módon csalt a belépőjegyekkel és a büfével, igaz, csak egy Velencei-tónál lévő nyaralót sikerült összelopnia. Urbán Tamás naplójából tudható, hogy lebukásához éppen ő járult hozzá, pedig eredetileg csak a nyiladozó rockerkultúra ruháit indult fotózni a legendás Ifiparkba.

Urbán Tamás A fotóriporter naplójából 1945-2000 című, a szerző kiadásában megjelent könyve egyébként kivitelében is legalább annyira különleges, mint a fotós szinte valamennyi képe. Merthogy ez a könyv kinézetre teljesen olyan, mint egy klasszikus, műbőrkötéses, minden napnak egy oldalt szánó régi határidőnapló, amit anno minden év elején ildomos volt elkezdeni. Az Urbán Tamás könyv belívei éppen ezért nem fotóalbum minőségűek, hanem inkább olyanok, mintha egy csíkos határidőnaplóba valahogy belepottyant volna a szöveg, és a betűk közé sok-sok kép. Szerintem rendkívül szellemes az egész tipográfiája, kivitelezése és szerkesztése. Bár számomra a szövegek sokkal fontosabbak, mint a hozzájuk tartozó képek. Mert Urbán Tamás pont arról mesél, hogy miként születtek a képei.

Sajnos nagyon kevésről. Mert mi férhet bele egy ilyen határidőnaplónyi könyvbe a pályán töltött bő fél évszázadból? A jéghegy csúcsa se. Ezért végig úgy olvastam Urbán Tamás visszaemlékezéseit, hogy közben folyamatosan arra gondoltam, vajon mesél-e például az általa megörökített, szocializmusidegen Ferrariról a Pillangó utcában, a Diósgyőri Popfesztiválról vagy mennyit mond el a legendás Aszód sorozat hátteréről, a mentősökkel töltött időről. Nagyon kevés fért bele ebbe a naplóba. Így nincs más hátra, minthogy valakik álljanak neki az Urbán Tamás naptár elkészítésének, amiben minden naphoz tartozik egy-egy fotó (tehát összesen 365), és ő mindegyik születéséről mesél. De még ez is kevés lesz. Hiszen csak a Fortepan.hu több mint ötezer felvételét őrzi, mivelhogy ez a nagyszívű fotós örökké mesélni akar. A képeivel. Pedig olvasni és hallgatni is nagyon jó.