2025.08.27. (szerda)

Álomcsatorna

Álomcsatorna

Dátum:

Szolnok parancsnoka 1715-ben vetette fel a bécsi udvarnál a Duna-Tisza csatorna építésének ötletét. A Duna-Majna csatorna terve száz évvel későbbi, de azt 1992-ben megnyitották, és ma ott egy hajó 100 kamiont vált ki. Milyen lenne Szolnok alatt Amszterdamból indult hajókkal találkozni?

(Nyári ismétlés: Ez az írás 2022. március 28-án jelent meg először.)

Dillher báró, azaz Szolnok Rákóczi szabadságharc utáni birodalmi parancsnokának ötletét persze érdemes a korabeli közlekedési viszonyok ismeretében kezelni. A 18. század elején még nincs vasút, az esőben járhatatlan kocsiutak egyetlen alternatíváját a vízi szállítás jelentette. Márpedig az osztrák császárságnak szüksége volt a legkeletibb területein, Erdélyben kitermelt sóra (az élelmiszerek tartósítása miatt), illetve a kiapadhatatlannak tűnő faanyagra (az építkezések miatt). Mindezek útját alaposan le lehetett volna rövidíteni, ha a Szolnokra érkező hajókat nem kellett volna itt átrakodni, és szállítmányukat szekereken a birodalom más részei felé vinni. A báró számításai szerint a csatorna építésének költségei egy év alatt megtérülhetett volna. De, mint ma már tudjuk, nem lett belőle semmi, miként Schönstem Ferenc 1789-re datált, ugyancsak Pest-Szolnok nyomvonalat említő hasonló elképzeléséből sem. Pedig – tegyük hozzá – lehet, hogy Szolnok történelme egészen máshogy alakul, ha a 18. századtól egy jelentős vízi út végpontjává válik.

Maga a Duna-Tisza csatorna ötlete persze a 19. században sem került le a napirendről, főleg, hogy 1802-ben átadták a Baja és Óbecse között épült Ferenc-csatornát, amely révén a Pest és Szeged közötti hajóút 223 kilométerrel lett rövidebb. Ennek a csatornának az építése egyébként az egész évszázadban zajlott, az 1899-ben átadott Türr István zsilipje például az akkori világ legkorszerűbb ilyen berendezésének számított. És ugye Szolnokról nézve azt is érdemes felidézni, hogy miközben a 19. században szinte tízévente felvetődött a második Duna-Tisza csatorna építésének a terve, sőt törvény is született a beruházásról, a mai Duna-Majna-Rajna csatorna lelkének számító, a Duna és a Majna közötti Lajos-csatorna is elkészült 1846-ra.

Persze nyugodtan gondolhatnánk, hogy a Duna és a Tisza közötti, Szolnoknál véget érő hajóút ötletét a vasút és annak szédületes fejlődése a 19. század végére elsodorta. De ez nem igaz, hiszen az építészek 1897-ben és 1902-ben is javasolták, a Magyar Királyi Kereskedelemügyi Minisztérium pedig 1905-ben szükségesnek látta a műtárgy megépítését. Aminek terve Trianon után még inkább felértékelődött, hiszen az ország két legfontosabb vízi útja között 1920-ban megszűnt a természetes összeköttetés. Nem véletlen, hogy 1930-ig 11 terv született, majd 1943-ban törvénybe iktatták a Duna-Tisza csatorna tervét. Mindezt oly annyira komolyan gondolták, hogy egy a harmincas évek elején megjelent szolnoki képeslapon a következő szöveg olvasható: „Szolnok fejlődése mutatja legjobban az élni akarás erejét, és ha csatornával, Budapesttel össze fogják kötni, egy emberöltőn belül az ország második városává fog emelkedni nagy kereskedelme folytán”. De persze közbejött a második világháború.

Ám maga az építkezés 1947-ben, Tildy Zoltán akkori köztársasági elnök jelenlétében Dunaharaszti közelében mégiscsak elkezdődött. Igaz, mindössze három hónapig tartott, és csupán egy 10 kilométeres szakasz épült meg a Ráckevei-Duna ágból kiindulva, Dabas felé haladva. Ez a kis rész azonban a mai napig megvan, az 510-es és az 51-es főút is áthalad fölötte. A beruházás minden bizonnyal a magas költségek miatt szakad félbe, de később sem került le teljesen a napirendről.

A tervezgetésnek a legnagyobb lökést a Duna-Rajna-Majna vízi út 1992-es megnyitása adott újabb lökést, majd az uniós csatlakozás, aminek révén 2008-ben egy olyan megvalósíthatósági tanulmány is készült, ami 150-200 milliárdos költségvetéssel számolt. Sőt Pest megyében a 2010-es választási kampányban is előkerült a téma, hiszen a tervezett víziút nemcsak gazdasági, de környezetvédelmi előnyökkel is járhatna. Mindenesetre érdemes megemlíteni, hogy a Duna és a Majna között közlekedő speciális hajók két vonatszerelvényt vagy 100 kamiont képesek pótolni, ami a 4-es és a 442-es út forgalmát tekintve még akkor is jelentős, ha nem minden szállítmány kerülne vízre.

Ilyen előzmények után talán érdemes egy pillanatra úgy is elidőzni ennél a szolnoki állomnál, hogy „mi lett volna, ha megvalósul”. És mondjuk, a déli ipartelepek környékén egy ideje – 200 vagy 20 éve – a Tiszába torkollik a Duna-Tisza csatorna, ami 1992 óta lényegében az Amszterdamtól induló, legnagyobb európai, belső víziúthoz kötne bennünket. Ennek köszönhetően pedig esetleg hajóépítő vagy hajójavító kapacitások, logisztikai és átrakó bázisok – esetleg ezekhez kapcsolódó oktatási intézmények – működhetnének a városban. Netán a Németországban a Duna-Majna csatornának köszönhetően felfutott szállodahajó közlekedés keleti végpontjává válhattunk, ami valódi, több napos idegenforgalmi központtá tette Szolnokot. Sőt – hogy az álom legyen igazi nagy álom – a víziút egész éves használata érdekében a Tiszára tervezett duzzasztók is megvalósulhattak, amik a folyó viszonylag állandó vízszintje miatt a szolnoki Tisza-part képét és használatát is átformálhatta volna.

De vannak álmok, amelyeket nem szabad feladni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A Kopaszkutya Szolnokon

A Fortepan-on megtalálható Urbán Tamás hét darab, 1981. április 6-án, a szolnoki Sportcsarnokban, a Hobó Blues Band és a P. Mobil koncertjén készült fotója. Erdős Péter üldözte Szolnokig a Kopaszkutya című filmet, amihez az a koncert is kapcsolódott. Egy kis balhéval.

Kitekintő’75: A jubileumi év zenéi

Szolnok 900 éves jubileumát nem köszöntötte lemezzel a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, miként tette két évvel korábban a 150 éves főváros esetében. Így nem marad más, mint 1975 slágereiből válogatni, amelyek közül némelyik akár a jubileumi év himnusza is lehetett volna.

Mit üzen az utca?

A jövő számára a jelen egyfajta rögzítőjeként fotózok politikai tartalmú falfirkákat és matricákat Szolnokon. Vannak közöttük, amelyek már évek óta az utcán virítanak és vannak frissebbek is. Szerintem ezek egyfajta lenyomatai a mindennapjainknak. Az utca hangjai, a ma hírmondói.

Még vagy már csak 60 nap

Szolnokon még mindig csak egy-egy kerítésfestés, öltönyös segédmunkás, hirtelen legalább fotókon fontossá lett kulturális esemény árulja el, hogy hatvan nap múlva új önkormányzatot is választhatunk. Sehol egy plakát vagy hivatalos bejelentés. Igaz, ez utóbbi május 6-ig még ráér.