A városi közművekkel kapcsolatban a szolnokiak két álláspontot képviselhetnek. Az egyik, hogy az otthonainkon, házainkon kívül található közműrendszerekhez semmi közünk, azt tartsa karban, fejlessze az a szolgáltató, amelyiknek havonta a fogyasztás után fizetünk. A másik, hogy a város közműhálózatához – villanyhoz, vízhez, csatornához – ugyanannyi közünk van, mint az ingatlanaikon belüli vezetékekhez, hiszen a kettő szorosan összefügg, az otthonunk működésképtelen lenne a város ilyen jellegű működőképessége nélkül. A végeredmény ráadásul mindkét esetben nagyjából ugyanaz: a város közműhálózatainak állapota a szolnokiakon kívül senkit nem érdekel, annak karbantartása, javítása, fejlesztése kizárólag a szolnokiak érdeke.

Egy rendszerváltással felérő országgyűlési választás után, miközben nagyon sok szó esik az előző időszak hibáiról, szándékos vagy tudatlanságból eredő közpénz pazarlásáról, ideje lenne a közműveink állapotáról is beszélni. Mert, ha egy vagy több időzített bombán ücsörgünk, akkor annak a levét a Szolnokon élők fogják meginni. De menjünk sorba!

Ki kellene végre mondani, hogy Szolnok közvilágítása, a lassan egy évtizeddel ezelőtti, és sajnos a feledés homályába merülő, a volt miniszterelnök családjához is kötődő Elios-os átalakítás óta a legtöbb helyen katasztrofális. Tudom, hogy ebben az ügyben – nem kis szerencséjére a helyi „politikusoknak” – sok minden büntetőjogilag már elévült, de attól még vállalhatatlan mindaz, ami a város legtöbb pontján éjszaka tapasztalható. Itt lenne az ideje, hogy az elszámoltatás jegyében az Elios-t Szolnok nyakára hozó helyi döntéshozókat és bűneiket legalább megnevezzük, ha már a probléma megoldása a városra és üresen kongó kasszájára vár.

Ugyancsak érdemes lenne megvizsgálni, mi is történt az elmúlt másfél vagy három évtizedben Szolnok vízhálózatával. Ideje lenne szembenézni azzal is, hogy az alattunk levő, nem látható csőhálózat milyen állapotban van, milyen fejlesztések maradtak el, ennek következtében mennyi veszteséggel és hibalehetőségekkel működik, és ha nem teszünk semmit, meddig fog szolgálni bennünket. Tudom, a rendszerváltás előtti közvagyont 1990 után privatizálták, majd az elmúlt években tovább és tovább adogatták, miközben a „rezsicsökkentés” hazugságával a lakosságot „megvették”, így az alapvető karbantartások is elmaradtak. Ez a múlt. De tudnunk kellene, mit tartogat a jövő, főleg úgy, hogy a klímaváltozás miatt életbevágó fontosságú a megbízhatóan működő vízhálózat.

De ne feledkezzünk meg a csatornarendszerünkről sem! Amit vizsgálnunk kellene abból a szempontból is, hogy a Szolnok alatt futó csövek nem csak a várost szolgálják, hanem a környékbeli településeket is. Arról nem is beszélve, hogy megfelelő csatornahálózat nélkül Szolnok és térségének iparfejlesztése lózung, mert álmodhatunk ide aranygyárat, ha a kakát nem tudjuk elvezetni. És, ha már csatornarendszer és klímaváltozás: a hirtelen lezúduló csapadékot tudjuk kezelni, vagy elfogadjuk, hogy egy-egy nagyobb eső után a város egyes részei fekáliában fognak úszni? Miközben hosszú távú program lehetne, hogy olyan csapadékvíz-hálózatunk legyen, ami nemcsak megmenti az utcákat a villámárvizektől, de esetleg a város vízellátásához is hozzájárulhat.

Tényleg rettentő fontos kideríteni, hogy az elmúlt évtizedekben ki, melyik politikus vagy spanja, lekötelezettje mennyit lopott? Helyben is. De ez is a múlt, amire legfeljebb azt mondhatjuk, nem kellene megismételni. Ám, mivel egy nagyobb csőtörést, felhőszakadás utáni kakafeltörést, sötétbe boruló utcákat a tolvajok megnevezése nem old meg, ideje lenne számbavenni a közműveink örökségét. És valamiféle stratégiát kitalálni, hogy működőképes és élhető maradjon a város a következő években, évtizedekben is, és a tolvajok helyi fejedelmei ne mutogathassanak majd, hogy az újak ezt se tudták megoldani! Miközben arra is fel kellen készíteni a szolnokiakat, hogy az alattunk ketyegő időzített bombák hatástalanítása pénzbe fog kerülni. Ha pedig balfék vezetőink vannak, és se pályázni, se lobbizni nem tudnak, akkor minden szolnokinak mélyen a zsebébe kell majd nyúlni, ráadásul az eddig elsumákolt fejlesztések megoldhatatlanok lesznek hétköznapi kellemetlenségek nélkül.