A szolnoki önkormányzat kormánypárti képviselői, kiegészülve az élő szembesítéstől menekülő bukott polgármesterrel, képtelenek meghallani, hogy a helyiek nem kérnek az elektrolitgyárból. A helyiek pedig nem akarják tudomásul venni, hogy a döntési helyzetben lévőket ez nem érdekli.
Az épített örökséget nem úgy lehet megmenteni, sőt turisztikai célokra fordítani, hogy ma azon sápítozunk, mi mindenünk volt és pusztult el, vagy építünk valami soha nem létezett, réginek tűnőt. A megőrzött örökségben ott vannak azok, akik a maguk jelenében, időben gondoltak a jövő múltjára.
A felvétel baloldalán látható első ház, illetve az ugyanazon az oldalon távolabb feltűnő nagyobb épület ma is áll a szolnoki Baross utcában. Ott, ahol a megörökített utca fut, jelenleg az úgynevezett 1-es parkoló található. Ha ez idősebb Divald Károly fotója, akkor csak 1897 előtt készülhetett.
A lakosság tájékoztatás nem így működik, vagy legalábbis nem így kellene működnie. Mert így mi a biztosíték arra, hogy valamikor nem derül ki, atombomba összeszerelő üzem is épül Szolnokon? Az elmúlt fél év egyik bűne a várost vezetők és a városlakók közötti kommunikáció változatlansága.
Szolnok főutcáján fényképet készíteni 1907-ben már nem lehetett akkora újdonság, ami önmagában indokolná, hogy ezen a képeslapon, a mai Kossuth tér helyén, legalább három tucat férfi és nő, felnőtt és gyerek nézze az ismeretlen fényképészt. Vajon Etuska találkozott ezekkel az emberekkel?
A MÁV hangosbemondók szerint a vasút teljes területén tilos a dohányzás illetve az elektromos cigaretta használata. Ám minden szabály annyit ér, amennyit betartanak, betartatnak belőle. Vannak dohányosok, akik a peron távolabbi részén szívják, mások a tömegben. Szolnokon egyiknek sincs következménye. Vasutas, rendőr ilyesmivel nem foglalkozik. Akkor viszont minek ez a szabály? Jó, a MÁV hangosbemondók sok más olyan dolgot is mondanak, amiknek nincs köze a valósághoz.
Négyezer, nyolcezer, tizenkétmillió, nem számszerűsíthető. Akik az elmúlt 16 évben egyszer is olvasták a blogSzolnokot március elején, talán sejtik, miről beszélek. Tizenhétbe léptem.
Ismerős? Furcsa? Mert valami hiányzik erről az 1981-es szolnoki fotóról, amit sem előtte, sem utána nem lehetett már így elkészíteni. A Nerfeld-palota már nem, az Árkád pedig még nem áll.
Szolnok Kádár-kori története akár az otthonteremtésen keresztül is elmesélhető. Sok régi és új szolnoki költözhetett új lakásba, azaz a mai lakásállomány jelentős része is akkor épült.
