Egészen hihetetlennek tűnik, hogy lehet Szolnokon egy olyan míves, kovácsoltvas dísztető, ami lassan 125 éve a helyén van. Látott már aranykort, kommünt, fehérterrort, különböző megszállókat, szocializmust és kapitalizmust, azaz rendszerek jöttek-mentek, de ez maradt a Szapáry (Ságvári) utcán.
Nincs egy éve, hogy a Szapáry utcai új óvoda építéséhez kapcsolódóan elkészült a Sütő utcai parkoló. Természetesen itt-ott térkővel lehatárolt "szigetekkel", amelyek kezdetben úgy tűntek, ápolt virágágyások vagy maximum füves területek lesznek. Persze a maguk nemében a vadon növő gyomok is lehetnek szépek és érdekesek, miként e parkoló szélén kialakuló minidzsungel is mutatja. Az más kérdés, hogy valóban ez volt-e a fejlesztői, beruházói szándék? Avagy csak menet közben elveszett a gazda. Aki foghatná a kaszát meg a kapát, és rendet rakhatna a területén.
Erdőss Pál Adj király katonát! című játékfilmje egy olyan alkotás, aminek legalább két részletével, mint dokumentumfilmmel találkoztam azelőtt, hogy magát a filmdrámát láttam volna. Ráadásul olyan zenei ritkaságok bukkannak fel benne, mint néhány korai Neoton dal angol verziója.
Úgy tűnik, a második világháborúban is sok katona küldött egy-egy gyors üzenetet Szolnokról, a város valamelyik részletét ábrázoló képeslapon. Az akkor éppen hétéves újvárosi, más néven Szentlélek templom fotóját Pál Berta kisasszony kapta Rákosligeten 1944. július elején.
Talán nem Szolnok legforgalmasabb kerékpáros útvonala a Szabadság tér és a helikopteres körforgalom közötti, a belvárosi Tisza-hidat és a "százlábú" ártéri hidat érintő szakasz, de hogy a legtöbb problémával terhelt, az biztos. Hol szabályos menni? Ott lehet haladni? 800 méter sok nehézséggel.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
