2026.01.18. (vasárnap)

blogszolnok

4444 CIKKEK

Exclusive articles:

Ferke tanítójának emléke

Csak feltételezem, hogy a Vártemplom plébániájának 1932-es felújítását követően, de még a második világháború előtt került a parókia kerítésoszlopára a Bárkányi János szolnoki tartózkodását megörökítő emléktábla. A ferences szerzetes volt az, aki írni-olvasni tanította II. Rákóczi Ferencet.

100 nap

Június 9-én nem arra adtam a voksomat, és október 1-je után sem arra számítottam, ami Szolnokon, a 2024-ben megválasztott és hivatalba lépett önkormányzat működése alatt, az első 100 napban történt. Az egyre jobban lemaradó és leszakadó Szolnoknak ez továbbra se sok jót ígér.

900+50: Munkás-paraszt szövetség

Szolnok első írásos említésének 900. és hazánk "felszabadulásának" 30. évfordulójára, valamint az MSZMP XI. kongresszusa tiszteletére sok minden épült Szolnokon. Volt, ami időre elkészült, volt, ami csúszott, van, amit ma is használunk, van, ami évek óta az enyészeté. Például a Szövetség.

Miért vagy olyan szomorú?

Koszorú, koszorú, miért vagy olyan szomorú? Mert a neved szolnoki koszorú? Mert a helyed négy és fél hónappal a használatod után, a veled megkoszorúzott park bokrai alatt van? Nem vigasztal, hogy ez minden évben így történik Szolnokon? És az sem, hogy a város emlékműveinek tövei tele vannak hozzád hasonló, több hete-hónapja elszáradt, méltatlan koszorúkkal? Közös szégyenünk, hogy ünnepélyesen koszorúzni tudunk, de valóban, egy-egy ünnepségen túl emléket ápolni még nem.

Idei évfordulók

Négy háború végére, legalább három jelentősebb választásra, a múzeum épületének, a Nemzeti szállónak és a tárháznak az átadására is emlékezhetünk 2025-ben, ha csak az öttel és a tízzel osztható évfordulókat elevenítjük fel. Ezúttal nem lesz szó Szolnok 950 és 900 éves jubileumairól.

Kiemelt

Senkiföldje?

Tudom, hogy évek óta nem esett ilyen sok hó, és nincs annyi hólapát meg hómunkás, amivel mindenünnen el lehet takarítani a havat. Azt is tudom, hogy a hó eltakarítása alapvetően a tulajdonos feladata. Ezért is kell azt feltételeznem, hogy a Hubay út és a Kossuth tér találkozása senkié sem, hiszen ott tíz nappal az első hóesés után sem sikerült takarítani. A város főterének egyik bejárata egy latyaktenger, mert senkiföldje. Vagy csak nincs gazdája a városnak?

Az első bérházaink

Szolnok 150 évvel ezelőtti megyeszékhellyé válásának egyik következménye volt, hogy újfajta lakhatási körülményeket kellett teremteni a városban. Szolnokon is elindult a bérházak építése.

Egyből három

A Tisza-parton, a Tisza szálló mögött, a sétányon parkoló autókról írtam A Kivert Biztosítékban (AKB), ami szándékom ellenére további témákban is „megszólaltatta” az olvasókat.

Jókor rossz helyen

Az Árvát a forgatás idején 12 éves Barabás Bojtorján miatt volt érdemes elkészíteni, és legfeljebb miatta érdemes megnézni. A történet, a dialógusok és a trükkök ugyanis vállalhatatlanok.
spot_imgspot_img