Ugyanazon a napon, amikor Szolnokot az első és egyben legsúlyosabb szövetséges légitámadás érte 1944. június 2-án, Debrecen sem kerülhette el sorsát. A két esemény között ma a legnagyobb különbség, hogy a debreceni Déri Múzeumban időszaki kiállítás emlékeztet az áldozatokra (is).
Az akkor még csak a negyvenes évei közepén járó Tisza szálló kétszer is felkerült arra a Budapesten szerkesztett képeslapra, amely Szolnok első írásos említésének 900 évfordulója tiszteletére, a város ünnepi címerével jelent meg. Több hasonló képeslappal és egyéb kiadvánnyal együtt.
Hiányát lassan megszokom? Vagy már elfelejtem? A hétvégén belém nyílalt egy felismerés, hogy mi volt számomra a Tisza szálló gyógyfürdőjében a legjobb. A közelsége. Nem kellett előre tervezni, hogy megyek brűgölni, hanem, amikor megkívántam, indultam. A fenébe is: hiányzik!
Nem tudom, tulajdonjogilag kié az Árkád épülettömb belső, nyilvános folyosója. Így azt sem tudhatom, kinek lenne a dolga tisztán tartani. Azt azonban tudom, hogy én sem először teszem szóvá az ottani, emberi és állati ürülékkel vegyes állapotokat. És azt is tudom, hogy legyen bárkié is az a hely, lenne bárkinek is a dolga a rendszeres tisztán tartása, az immár évek óta tapasztalható állapotok miatt a szégyen nem csak az övé. Hanem Szolnoké. Mi itt és így élünk.
A Légierő Zenekar Szolnok 55. születésnapi koncertje remek lehetett volna, ha nem a Szolnok 950 nyitógálájának adják el. Ennél a zenekar, a fellépők többsége és Szolnok is többet érdemelt volna. Az üzenet egyértelmű: az ötlettelenség, a megúszás és a pitiánerség gyűri maga alá a jubileumot (is).
Nevezhető vígjátéknak egy olyan film, aminek közel két órája alatt talán, ha egyszer felnevetett a közönség. Kínjában. Ha nekem is lehetne még egy kívánságom: Dobó Kata többet ne!
A Baross utca 2-8. közötti épületek eredeti állapotáról maradt ránk felvétel Varga József könyv- és papírkereskedőnek, illetve egy České Budějovice-i osztrák katonának köszönhetően.
Harminchét év után Jakab Dezső és Komor Marcell, illetve az épületeik miatt szerettem volna Szabadkára menni. Egy végtelenül kedves, kozmopolita, megfizethető, kávéházazó várost találtam.
A belvárosi nagytemplom toronysisakja még egyáltalán nem menekült meg. Az ezért (is) küzdő Dombi Gábor műemlékvédelmi szakértőt arról kérdeztük, hogy áll a sisak megmentésének ügye.
