Soha nem örültünk még annyira Szolnokon kívüli beruházásnak, mint az Albertirsa és Üllő közötti M4-es átadásának. Nem véletlenül volt nagy tolongás a szalagátvágón, pedig pár év múlva a napra se fogunk emlékezni, amikor először vezethettünk lakott terület érintése nélkül a fővárosba.
Féltem tőle. Elsősorban a rendező és a producer korábbi munkái miatt. Másodsorban meg azért, mert nálunk nem szoktak sikerülni a saját hősöket bemutató filmek. Ám a Béres Józsefről szóló A feltaláló esetében, mintha megtört volna az átok. Izgalmas, szórakoztató és szép mozi lett.
Néhány évvel az első világháború után készülhetett ez a fotó, ami a szolnoki Faragó könyv és papíráruház gondozásában lett képeslap. Akkor, amikor még Szolnok "védjegye" volt a Tisza-parton sorakozó három templom. A be- és az elfogadást, meg talán a szabadságot is hirdetve.
Kevesebbet tudnánk a múltunkról, ha a 19. század nem ajándékozza meg az emberiséget a fotózással. Teljesen más emlékek élnének bennünk Magyarország elmúlt évtizedeiről is, ha nem lettek volna olyan fotósok, aki egy pillanatba tudtak zárni történeteket. Mint például Szalay Zoltán.
Avagy egyszerre háromnevű? A szolnoki Mártírok és Rákóczi út között húzódó Meder utcán annyi nyomot hagyott az elmúlt száz év, hogy akár azt is mondhatnánk: a város legjellegzetesebb közterülete. Története, neve, épületei, leágazásai elsőre érdektelenek. Másodjára izgalmasak.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
