A zöld zsigás, szövtaxis kártyanaptár miatt majdnem bőgtem. Franciska nénivel azonban nem lehetett ellenkezni. Két hibát követtem el. Elfelejtettem váltócipőt vinni, és tanítás előtt kipakoltam a pad tetejére az új naptáraimat. Franci mama mindnyájunknál nagyobb gyűjtő volt. Igaz, egyedi módon gyarapította kollekcióját az alsó tagozatosok körében.
Néhány funkció nélkül maradt oszlopnak új szerepet találtak az utcára üldözött dohányosok, a Madách utca elején, az egykori telefonközpont bejáratánál. Mert hová is lehetne itt dobni a csikket? A földre? Onnan egyszerűen össze lehet söpörni. A kukába? Az nincs a környéken. Valami saját kis csikktartóba? Az túl európai lenne. A legkézenfekvőbb helyre? Igen. Be kell gyömöszölni a cigarettavégeket a régi oszlopok tetejébe. Majd csak lesz velük valami.
A Szolnoknál, a Tiszán átívelő első vas közúti híd két felrobbantása is keretezheti azt az időszakot, amiről szó lesz a Szandaszőlősi Művelődési Ház Helyismereti Klubjában január 14-én. Madas-ház, Cukorgyári bérház, postapalota, Bábaképző. Szolnoki épületek a két háború közötti időszakból.
Az akkor legújabb szolnoki képeslapot küldte pünkösdi üdvözletként 1912-ben Wallner Jenő a Vas megyei Felsőlövőre Stamm Valinak. Ezt onnan tudni, hogy üzenetét azzal kezdi: "Íme a szolnoki színház, melyet ezelőtt egy hónappal nyitottak meg". Utalva ezzel az anziksz képes oldalán látható fotóra.
Felelős nincs. Hisz valószínű, minden szabályosan történt a Gábor Áron tér és a Mártírok út sarkán. Felelős nem is lesz. Amikor a szűkre hagyott járdáról, az új épület takarásából valaki autó elé lép. Egy újabb szolnoki példa a józan gondolkodás és a közösségért érzett felelősség hiányára.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
