Nagyjából így foglalható össze a déli menükkel szembeni elvárás, hozzátéve, hogy persze az ár is fontos. A déli menük piaca Szolnokon folyamatosan változik, és nem árt némi rutin ahhoz, hogy ott és azzal lakhasson jól az ember hétköznap, amit kinézett magának. Nem teljes, ám szubjektív körkép.
Persze, idén sem a tél fordult vissza április közepén, hogy hóval borítsa be Szolnokot, csak virágzik a nyárfa, aminek következtében tényleg olyan a város néhány helyen, mintha havazna. Viszi a szél, a Tisza a fehér szöszt, ami aztán a következő esőig lemoshatatlanul megül a fűben, a bokrokon, a kerítéseken. Vannak kifejezetten "áprilisi hó veszélyes" helyek, például a Tiszaliget, ahol egy-két helyen fehérben úszik a zöld. Ez a természet rendje. Tűrni kell. Meg prüszkölni.
Szolnokra is van utalás Benedek Szabolcs Vörös, mint a vér című, alig egy hónapja megjelent regényében. A szolnoki kötődésű író új könyve egy különleges időutazás az éppen száz évvel ezelőtti Magyarországon, ahol olyan történelemből ismert alakok bukkannak fel, mint Korvin vagy Szamuely.
Amikor Meszlényi Imre postára adta ezt a szolnoki képeslapot, talán még nem tudta, hogy a második világháború első nagy felvonása éppen véget ért. És úgy tűnik, a legkevésbé sem izgatta, hogy Szolnok legrégebbi épületét ábrázoló fotóval üzenhet haza, hiszen az sokkal fontosabb volt számára, hogy hamarosan hat nap szabadságot kap.
Gyógyszerészek, gyógyszertárak Szolnok városában 1774-1995 címmel jelent meg Berta Ferenc helytörténeti munkának is kiváló könyve. A szerzővel beszélgettünk, aki korábban a szolnoki fényképészekről írt hasonló munkát, jelenleg pedig a helyi mozik történetén is dolgozik.
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.