Nemcsak annak, aki repülővel szállhat fölébe, de annak is, aki feljuthat Szolnok valamelyik magasabb épületének a tetejére. A Tisza partján álló, ma már kollégiumként funkcionáló tízemeletes tetejéről, pláne a liftházról pazar kilátás nyílik Szolnokra. Fentről minden kicsit más. Galéria.
Jó lenne tudni, hogy 1956 őszén a Magyar Hirdető Szolnoki Kirendeltsége kiadta-e a városból induló és odaérkező vonatok és buszok menetrendjét, avagy azt is elsodorta a forradalom. Az biztos, hogy az 1957 októberétől érvényes kicsit más volt, mint az 1955-ös és 1956-os, és nemcsak a lottó miatt.
Egy kívülálló számára úgy tűnhetett, hogy az MSZMP megyei pártértekezlet tartotta izgalomba a szolnokiakat harminc évvel ezelőtt, hiszen 1989 februárjában erről írt legtöbbet a megyei napilap. Miközben döntöttek a szovjet csapatok kivonásáról és nem állt le az új Tisza-híd tervezés sem.
Veszélyesek azok az ötletek, amelyeket íróasztalok mellett találnak ki és hagynak jóvá olyanok, akiket a változások nem érintenek. Miután Szolnok vasutas város, ráadásul a fővárosba is sokan utaznak vonattal, nehezen hagyható szó nélkül a MÁV vonatjegyekre vonatkozó, nekem most feltűnt újítása.
A csillogósra suvickolt, vadonatúj, fekete Mercedes bálna a Sütő és a Mészáros Lőrinc út találkozásánál, azon a furcsa kis téren parkolt le, ahol nagyon könnyű úgy megállni, hogy mindenkinek is, de legalább az arra közlekedőknek kellemetlen legyen. A téllel küzdő Nap viszont kellemesen csiklandozott. A Madách és a Mészáros közötti sikátoron keresztül, gyalog tartottam a Szapáry felé.
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
