2025.12.3. (szerda)

blogszolnok

4444 CIKKEK

Exclusive articles:

Az utolsó optimista képeslap

Ez a Budapesten készített szolnoki képeslap egészen biztos, hogy 1989. február 1. és 1990. január 8. között lett nyomtatva, amiből talán az is következik, hogy Csobaji Előd, az MTI fotósa az előző évben örökítette meg az MMIK-t, a Kossuth téri szökőkutat és a fénykorát élő Tisza szállót.

Apró figyelmetlenség

Mikor lettünk beoltva gondolkodás ellen? Egy rendelő felújítása mindig öröm. Szandaszőlősön is. A bekerítést ugyan meg tudom érteni, de van vele problémám. Adott esetben a bezárt kerítéskapu és a bejárati ajtó közötti távolság. Merthogy felújítás ide, drága beruházás oda, maradtak az ajtóra ragasztott tacepaók. Rajtuk a rendelési idővel. Ami a kerítésen túlról elolvashatatlan. Ha már kerítésre futotta, egy vállalható hirdetőtábla sokba került volna? Apró, de hasznos figyelmesség lenne.

Feladtuk a leckét

Magunknak és Szolnoknak. Azzal, hogy június 9-én polgármestert váltottunk, aki testületi kisebbségben lesz kénytelen nekivágni a ciklusának. Persze, ebből még jól is kijöhetünk. A kérdés, hogy a helycsere, a béna kacsa időszak miként fog sikerülni, és kik nőnek fel az új kihívásokhoz.

Reakció és vélemény

A megnyílt Várkapu Szolnoki Vártörténeti Látogatóközpontban látható kiállításról szóló recenziómra alkotói reakció érkezett, amit változtatás nélkül közlök, ugyanakkor véleményezek is.

Minden voks egy csepp eső

Demokráciában szeretnék élni. A demokrácia egyik fontos pillérének pedig a voksolást tartom, amikor több jelölt és jelölő szervezet közül a saját belátásom szerint választhatok. Hiszek benne, hogy csak a le nem adott voks a rossz voks. Minden szavazás a jövőnkről is szól. Szavazzunk!

Kiemelt

A Csáklya utcai takaró

Meg lehet sértődni, hogy a csak álmokban létező Csáklya utcai híd miatt nem indul el a bukott polgármester szentté avatási eljárása, de lehetne reális és fontosabb célokért is dolgozni.

Kossuth téri fordulópontok

Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.

A demokrácia a te erőd

Olyan országban szeretnék élni, ahol a helyi demokrácia születésnapján a kormány azt hirdeti, hogy akár a reklámjukat is megkérdőjelezheted, lehetsz bármilyen, szükség van rád.

Tabu stand up

Mivel az elmúlt három évtizedben nem láttam a Csak beljebb, Jancsikám! című előadást, így nem tudom eldönteni, hogy a Szín-Mű-Hely új bemutatója remake, felújítás vagy új rendezés.
spot_imgspot_img