Vannak színházi előadások, amelyeket nem a főszereplők visznek el a vállukon. És vannak produkciók, amelyektől semmi egyebet nem várunk, mint a könnyed szórakoztatást. A Szigligeti Színház Én és a kisöcsém című klasszikus operettjére mindkét állítás igaz.
Szolnok második legrégebben alapított középiskolája, egyben a város legöregebb szakképző intézménye a Közgé. A napokban ünnepli fennállásának századik évfordulóját. A százból négy évről nekem is vannak emlékeim. Lányiskola, Soltvadkert, Balatonrendes, Commodore 64, 75 éves.
VENDÉGPOSZT: A tavaszi Esőt Jurkovics János mutatja be a BlogSZOLNOK olvasóinak. Az írást Győrfi Sándor képei illusztrálják, ahogy az idei Eső első számát is. A helyi irodalmi folyóirat ezúttal Serfőző Simonnak szentel nagyobb teret.
A kötelező olvasmányokkal küzdők kedvenc könyve volt egykor a 77 híres dráma, a 44 híres eposz és a hasonló zanzák. Nem kellett végigbogarászni több száz oldalt egyetlen sztoriért, mert ugyanekkora terjedelmen több tucat történetet is megismerhettünk. Az Acél-sodrony is ilyen.
Nekem az a hobbim, hogy csinálom ezt a blogot. Akit zavar, az nem olvassa, nem vesz róla tudomást, akit meg érdekel, időnként rákattint. Talán nem bosszantok senkit. De ugyanezt nem tudom elmondani arról a hobbi motorossal, aki a Baross utcán egykerekezik.
Nem tudom, emlegették-e már annyiszor Szolnokot tévésorozatban, mint az RTL Bróker Marcsi szériájának első részében. Az alkotók nem akarták letagadni, hol játszódik a történet.
A szolnoki megyeházát és akkor még a Gorove út elejét ábrázoló lapot egy olyan katona küldhette Kispestre, aki két hónappal később már Kolozsváron állomásozott. 1940 nyarán.
A kelet-franciaországi Mulhouse ugyan még csak nyolcszáz éves, de a belvárosában több parkoló helyére is virágágyást építettek. És ezzel nincsenek egyedül. Tudom, hogy ez egy másik Kelet.
Négy évtizede csodálatos álmokat szőttek a szolnoki Tabánról. Ugyanakkor 3 forintra emelkedett egy gombóc fagyi ára, a helyi színház és rádió pedig új vezetőt kapott. Régi augusztusok.
