Nekem az a hobbim, hogy csinálom ezt a blogot. Akit zavar, az nem olvassa, nem vesz róla tudomást, akit meg érdekel, időnként rákattint. Talán nem bosszantok senkit. De ugyanezt nem tudom elmondani arról a hobbi motorossal, aki a Baross utcán egykerekezik.
A hobbi szent?
A tavasz legbiztosabb jele, hogy előkerülnek a motorok. Kicsik és nagyok, olcsók és drágák, szépek és rondák. Meg a nyergükben ülő motorosok. Okosak és buták, figyelmesek és figyelmetlenek, toleránsak és intoleránsak, normálisak és megveszekedett barmok. Nincs mit szépíteni. Csak elnézést kérhetek, hogy a többséget a kisebbség alapján ítélem meg. De nem tudok megértő lenni, amikor a hétvége csendjébe belehasít valaki az iszonyatos hangú kipufogójával. Vagy a semmiből tűnik fel valaki az 50-es táblánál 120-szal. Netán a zebra előtt megállva kell tudomásul vennem, hogy a két kerék felmentést ad a KRESZ alól.
Az első tavaszi koradélután Szolnok belvárosában. A Ságvári körút felől kanyarodik egy sárga motor a Baross utcára. Már ez a művelet is jól hallgató, hiszen – gondolom én – annyira vacak a kétkerekű, hogy kilyukadt a kipufogója. Majd jön az attrakció. Két erőteljes gázfröccs, és már száguldozik is egykeréken az isten barma. Ingyen cirkusz kérdőjelekkel.
Nem tudjuk, hogy ki volt a művész, kinek kell gratulálnunk, kire kell felnéznünk a műsor után. Pedig szívesen megráznánk a kezét, mert ritkán láthat szemtől szemben agyatlan droidot az ember. Nem tudjuk, hogy a mutatvány mire volt jó. Óvja az első keréken a gumit? A plexipatkány elvesztette uralmát az ócskavas felett? Ez valami bravúr, amit időnkét be kell mutatni? Legalább írják már ki valahová, hogy a többség is tudja, min szórakozik az idióta kisebbség!
Alapvetően szeretem a motorosokat. Sőt, kifejezetten tisztelem azokat, akik évekig képesek egy-egy járgányt építgetni, buherálni. Sokszor irigylem a szabadságukat is, amit a normálisan használt motor adhat. Meg a csapatszellemet, amikor együtt járják az országot, világot. És mindig azt gondolom, hogy a motorosok többsége normális.
De megyek a belvárosban, és egyszer csak két kocsi között, iszonyatos robajjal beelőz egy primitív kétkerekű patkány. Húzza neki, mint az eszetlen, és nem igazán érdekli, hogy az ő vagánysága esetleg másokat bajba sodor. Tudom, durván hangzik, de a magam részéről nem tudom sajnálni azt a sok droidot, akik motorral csavarodnak fel a fára, vagy kitörik a nyakukat egy tavaszi délutánon. Az viszont kifejezetten bosszant, ha a közösből mentőt, rendőrt és kórházat fizetünk azoknak, akik az adrenalinra hivatkozva hülyeségeket csinálnak. Sőt, kifejezetten primitív gondolataim támadnak azokkal a motorosokkal szemben, akiket úgy ér baleset, hogy közben ártatlan közlekedők is megsérülnek.
Tudom, motorozni trendi dolog. Elfogadom, hogy a motorosokra vigyázni kell. Beismerem, hogy motorral közlekedni sokkal környezetkímélőbb és gazdaságosabb, mint autóban pöffeszkedni egyedül. Eszem ágában sincs a normális motorosokat üldözni, bántani, megvetni, sőt óvni is hajlandó vagyok őket.
De a Baross utcán fényes nappal egy kerekezőket nem. A várost buherált kipufogóval járókat nem. A szabályokat folyamatosan megszegőket nem. Akinek az a hobbija, hogy szabályokat megszegve hülyeségeket csináljon másokat veszélyeztetve, azokat nem tudom se megérteni, se óvni, se szeretni. Azokat üldözendő bajkeverőknek tartom, akik a motorosok nagy családját hozzák folyamatosan kellemetlen helyzetbe.
