Merengő Krisztus. A szobor már 1800 óta áll a Madách utca és a Templom utca találkozásánál. Gyerekkoromban, az 1960-as években még Szomorú Jézus szoborként ismerték a szolnokiak. Csicsman György írása.
Az egyik közszolgáltató remek marketingesei kitalálták, hogy 10%-kal csökkentett számlával jutalmazzák azokat, akik időben fizetnek. Meg azokat, akiknek sikerül az ehhez szükséges műveleteket végrehajtani. Anitmarketing magasiskola.
Raffay Ernő történész előadása helyett Pap Gábor művészettörténész Attila, a magyarok királya című előadását hallgathatják meg az érdeklődők 2010. november 25. 18 órakor az...
Találkozzunk a régi mentőállomásnál - javasoltam a napokban valakinek, aztán csodálkoztam, hogy számára nem egyértelmű a helymeghatározás. Persze aztán rájöttem, hogy több mint negyedszázada nem a Beloiannisz és a Dimitrov utcák sarkán található a szolnoki mentőállomás.
A kelet-franciaországi Mulhouse ugyan még csak nyolcszáz éves, de a belvárosában több parkoló helyére is virágágyást építettek. És ezzel nincsenek egyedül. Tudom, hogy ez egy másik Kelet.
Négy évtizede csodálatos álmokat szőttek a szolnoki Tabánról. Ugyanakkor 3 forintra emelkedett egy gombóc fagyi ára, a helyi színház és rádió pedig új vezetőt kapott. Régi augusztusok.
A jórészt társadalmi munkában kialakított Tiszaliget végében lévő Turisztikai Központ ideális lenne lakóparknak, főleg, ha a Csáklya utcai híd miatt az a vége is megnyílna a Ligetnek. Jaj!
Szolnok azért nem megy egyről a kettőre, mert ők mindent megakadályoznak. Szolnok azért nem megy egyről a kettőre, mert ő nem csinál semmit. De van videóbajnokság és Sz. F. 2.0.