Egy mondás szerint, ha egy várost meg akarsz ismerni, akkor menj el az ottani piacra. Szolnokról is sokat elárul a piac, ahol nemcsak vásárolni, de nézelődni, illatokat keresni és a beszélgetésekbe belehallgatni is érdemes. Kihagyhatatlan hely.
Lassan elkopik a Tisza partjáról a város egykori ipari jelképe, a tárház. Máshol ilyen épületekből szoktak modern művészeti múzeumokat, meg fantasztikus kulturális központokat varázsolni. Máshol.
Ha ebben az évadban csak egy darabot tudnak megnézni Szolnokon, akkor az A tanítónő legyen. Mert akkor elmondhatják, hogy egy valóban megrendezett, mesterségük legjavát adó színészekkel színpadra állított darabot láttak. És még gondolkodniuk is kellett!
A Kérdezem rovatban jelent meg az épülő gyaloghídról egy rövid interjú. Az iwiw-en többen is megjegyzést fűztek a cikkhez. Én is elmondom a magam véleményét.
Nevezhető vígjátéknak egy olyan film, aminek közel két órája alatt talán, ha egyszer felnevetett a közönség. Kínjában. Ha nekem is lehetne még egy kívánságom: Dobó Kata többet ne!
A Baross utca 2-8. közötti épületek eredeti állapotáról maradt ránk felvétel Varga József könyv- és papírkereskedőnek, illetve egy České Budějovice-i osztrák katonának köszönhetően.
Harminchét év után Jakab Dezső és Komor Marcell, illetve az épületeik miatt szerettem volna Szabadkára menni. Egy végtelenül kedves, kozmopolita, megfizethető, kávéházazó várost találtam.
A belvárosi nagytemplom toronysisakja még egyáltalán nem menekült meg. Az ezért (is) küzdő Dombi Gábor műemlékvédelmi szakértőt arról kérdeztük, hogy áll a sisak megmentésének ügye.
