Még át sem adták a képen látható házakat, talán még Várkonyiról el sem nevezték azt a teret, de képeslap már hirdette a fejlődő város, vagy a rendszer dicsőségét. Úgy négy évtizeddel ezelőtt.
Humán beállítottságúak egyedül ne keressék fel a Damjanich János Múzeum Gőzerő című kiállítását, mert úgy fogják magukat érezni, mint akit egyedül küldtek be a fizikaszertárba, hogy onnan valami egészen nyilvánvalót hozzon ki, miközben ő azt sem tudja, hol van. Oké, hogy gőzzel megy, de mitől működik?
Szolnokon a nyolcvanas években nem lehetett úgy kimenni az utcára, hogy ne lássunk katonai járműveket, vagy ne találkozzunk egyenruhába öltözött katonákkal. Szolnok akkor valóban katonaváros volt, aminek már leginkább csak a romjai maradtak meg.
Radó Deniset szeptember 24-én az Üvegcipő Adéljaként láthatjuk újra a Szigligeti Színház színpadán. Két héttel később pedig az ő rendezésével, a Csupa balláb című vígjátékkal nyit a színház új játszóhelye, a Szín-Mű-Hely. A rendező-színésznővel a próbák szünetében beszélgettünk.
Amint a várak ereje sem a falakban, úgy a színházaké sem az épületekben van. A legendás szolnoki színház 1990-ig ebben a megerőszakolt gnómban működött.
Négy évtizede csodálatos álmokat szőttek a szolnoki Tabánról. Ugyanakkor 3 forintra emelkedett egy gombóc fagyi ára, a helyi színház és rádió pedig új vezetőt kapott. Régi augusztusok.
A jórészt társadalmi munkában kialakított Tiszaliget végében lévő Turisztikai Központ ideális lenne lakóparknak, főleg, ha a Csáklya utcai híd miatt az a vége is megnyílna a Ligetnek. Jaj!
Szolnok azért nem megy egyről a kettőre, mert ők mindent megakadályoznak. Szolnok azért nem megy egyről a kettőre, mert ő nem csinál semmit. De van videóbajnokság és Sz. F. 2.0.
Elsősorban politikusoknak, továbbá nagy fehér, ötvenes férfiaknak és persze szülőknek is kötelezőolvasmánnyá tenném a Tilos az Á könyvek Hangulatjelentés című közérzeti novelláit.
