Az angolok bizalma szinte letörhetetlen. Segítőkészségük határtalan. Furcsaságaik pedig olykor elképesztőek. Van, amit érdemes lenne eltanulni tőlük, és bizony van, amit jobb lenne elkerülni.
Becsülöm azokat a helyeket, ahol bárzongoristát fogadnak. Szeretem az olyan éttermeket, ahol az étlap nem sorszámozott felsorolás, hanem kellemes olvasnivaló. Ezek ugyanis arra utalnak, hogy valaki gondol valamit az adott helyről. Például az Andante-ről. Ami azonban még nagyon nem az igazi.
Öröm az ürömben: szombaton ugyan véget ért a Tiszavirág Fesztivál - az ötödik -, de remélhetjük, hogy nem egy évet, hanem csak tíz hónapot kell várnunk a következőre. Jó ötletek, színvonalas fellépők, ideális helyszín jellemezte az idei fesztivált. Ami meg nem tetszett, az nem a szervezőkön múlott.
Doros Judit 1998 óta szolnoki lakosként tudósította a Népszabadságot az Észak-Alföld, így a megye és a város eseményeiről. Néhány hónapja a lap Észak-magyarországi regionális tudósítója lett, és egyben visszaköltözik kedvenc városába, Egerbe. Költözés közben beszélgettünk.
A Szolnoki Cukorgyár 1914-ben kezdte és 2007-ben fejezte be a termelést. A gyárkéményt 2009-ben robbantották fel, a munkásoknak épült kolónia azonban még áll.
Nevezhető vígjátéknak egy olyan film, aminek közel két órája alatt talán, ha egyszer felnevetett a közönség. Kínjában. Ha nekem is lehetne még egy kívánságom: Dobó Kata többet ne!
A Baross utca 2-8. közötti épületek eredeti állapotáról maradt ránk felvétel Varga József könyv- és papírkereskedőnek, illetve egy České Budějovice-i osztrák katonának köszönhetően.
Harminchét év után Jakab Dezső és Komor Marcell, illetve az épületeik miatt szerettem volna Szabadkára menni. Egy végtelenül kedves, kozmopolita, megfizethető, kávéházazó várost találtam.
A belvárosi nagytemplom toronysisakja még egyáltalán nem menekült meg. Az ezért (is) küzdő Dombi Gábor műemlékvédelmi szakértőt arról kérdeztük, hogy áll a sisak megmentésének ügye.
