Sorozatunk előző két részében két majdani Tisza-híd eddigi történetével foglalkoztunk. Az északi elkerülő úton épülő Tiszapüspöki híd 2017-re készülhet el, a második belvárosi híd ? jelenlegi tervek szerint a Csáklya utcánál ? pedig ki tudja, mikor. De mi szól az egyik, és mi a másik híd mellett.
Az ország egyik legjobb szerkesztője egyszer azt mondta: soha ne írj arról, ami lesz, mert nem biztos, hogy az úgy is lesz. Sokszor jutnak eszembe szavai Szolnokon. Néhány beruházásról már annyiszor leírták, hogy milyen jó lesz. Aztán még mindig semmi.
Egy családos férfi bús panaszai, és ráébredése arra, hogy tulajdonképpen úgy a legjobb, ahogy van. Nagyjából így foglalható összes a Shrek negyedik, és remélhetőleg utolsó részének tartalma. Hogy közben lehet-e nevetni? Nem. De azért a mozi élménye miatt vigyék el rá a csemetéket!
Mi a feladata egy önkormányzati képviselőnek? Az őt delegáló párt katonájaként fegyelmezetten szavazni, avagy a választók akaratát, véleményét, elképzeléseit képviselni, és a választók nevében a közhatalom gyakorlóit ellenőrizni? Demokrácia-felfogás kérdése. Ha az utóbbi mellett teszem le a voksom, akkor nem jobb a kevesebb képviselő.
Gerald Durrell könyveket jó és ajánlatos olvasni. Gerald Durrell-t Szacsvay László tolmácsolásában hallgatni viszont teljesen más élmény, és mindenkinek csak javasolni tudom. Hosszú utakhoz, forró nyári napok sziesztáihoz kitűnő szórakozást fognak nyújtani a Durrell-Szacsvay hangoskönyvek.
Tudom, hogy évek óta nem esett ilyen sok hó, és nincs annyi hólapát meg hómunkás, amivel mindenünnen el lehet takarítani a havat. Azt is tudom, hogy a hó eltakarítása alapvetően a tulajdonos feladata. Ezért is kell azt feltételeznem, hogy a Hubay út és a Kossuth tér találkozása senkié sem, hiszen ott tíz nappal az első hóesés után sem sikerült takarítani. A város főterének egyik bejárata egy latyaktenger, mert senkiföldje. Vagy csak nincs gazdája a városnak?
Szolnok 150 évvel ezelőtti megyeszékhellyé válásának egyik következménye volt, hogy újfajta lakhatási körülményeket kellett teremteni a városban. Szolnokon is elindult a bérházak építése.
A Tisza-parton, a Tisza szálló mögött, a sétányon parkoló autókról írtam A Kivert Biztosítékban (AKB), ami szándékom ellenére további témákban is „megszólaltatta” az olvasókat.
Az Árvát a forgatás idején 12 éves Barabás Bojtorján miatt volt érdemes elkészíteni, és legfeljebb miatta érdemes megnézni. A történet, a dialógusok és a trükkök ugyanis vállalhatatlanok.