Amikor ránézek erre a képre, az jut róla eszembe, hogy ha három és fél évtizede így nézett ki a város, akkor vajon milyen lesz újabb néhány évtized múltán. És mivel ma már alig készülnek képeslapok, mi őrzi majd a város mai képét?
Legalább egy éve emlékeztet ez a tábla, Szolnok egyik legszebb helyen lévő játszóterén arra, hogy vannak olyanok, akiknek gyermekkorából kimaradt a kulturált játszótér. Se gyerekszoba, se játszótér. A primitívség meg körbeér.
Május végéig egy ritka kincsestár időzik a közelünkben. Sok mindent láthattunk már a Szolnoki Galériában, de ennyire fontosat kevésszer. Megérthetjük, hogy miért lehetett a Friedmann Endreként született Robert Capaból a világ egyik leghíresebb magyarja.
Tessék délután elsétálni a Dózsa György utcába. Az utca felénél pedig beleszagolni a levegőbe. Ez persze kínzás lesz, mert a Gourmand Sütiház ilyenkor általában már vagy nincs nyitva, vagy üresek a pultjai. Ha a habos isler valóban szolnoki specialitás, akkor az egyik legfinomabb változatát itt készítik.
Bennem lehet a hiba, mert nálam kiveri a biztosítékot, ha egy autó a tilosban - ráadásul másokat zavaró helyen - parkol, és mellette ott áll egy rendőrautó. Igaz, a rendőrautó nemcsak tilosban, de prosztó helyen - a járdán, díszburkolaton - is várakozik. Bennem van a hiba?
Meg lehet sértődni, hogy a csak álmokban létező Csáklya utcai híd miatt nem indul el a bukott polgármester szentté avatási eljárása, de lehetne reális és fontosabb célokért is dolgozni.
Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.
Olyan országban szeretnék élni, ahol a helyi demokrácia születésnapján a kormány azt hirdeti, hogy akár a reklámjukat is megkérdőjelezheted, lehetsz bármilyen, szükség van rád.
Mivel az elmúlt három évtizedben nem láttam a Csak beljebb, Jancsikám! című előadást, így nem tudom eldönteni, hogy a Szín-Mű-Hely új bemutatója remake, felújítás vagy új rendezés.
