Amikor ránézek erre a képre, az jut róla eszembe, hogy ha három és fél évtizede így nézett ki a város, akkor vajon milyen lesz újabb néhány évtized múltán. És mivel ma már alig készülnek képeslapok, mi őrzi majd a város mai képét?
Legalább egy éve emlékeztet ez a tábla, Szolnok egyik legszebb helyen lévő játszóterén arra, hogy vannak olyanok, akiknek gyermekkorából kimaradt a kulturált játszótér. Se gyerekszoba, se játszótér. A primitívség meg körbeér.
Május végéig egy ritka kincsestár időzik a közelünkben. Sok mindent láthattunk már a Szolnoki Galériában, de ennyire fontosat kevésszer. Megérthetjük, hogy miért lehetett a Friedmann Endreként született Robert Capaból a világ egyik leghíresebb magyarja.
Tessék délután elsétálni a Dózsa György utcába. Az utca felénél pedig beleszagolni a levegőbe. Ez persze kínzás lesz, mert a Gourmand Sütiház ilyenkor általában már vagy nincs nyitva, vagy üresek a pultjai. Ha a habos isler valóban szolnoki specialitás, akkor az egyik legfinomabb változatát itt készítik.
Bennem lehet a hiba, mert nálam kiveri a biztosítékot, ha egy autó a tilosban - ráadásul másokat zavaró helyen - parkol, és mellette ott áll egy rendőrautó. Igaz, a rendőrautó nemcsak tilosban, de prosztó helyen - a járdán, díszburkolaton - is várakozik. Bennem van a hiba?
Az alföldi gátak teteje a legtöbb esetben hullámos és gazos, tehát azt is mondhatnánk a szolnoki Zagyva-gát művésztelep melletti részére, hogy nincs itt semmi látnivaló. Meg máshol a város parkjai, zöldterületei rendben vannak. Én is csak azért citálom a milliárdos beruházással várfallá lett gátat, hogy mielőtt újabb közterületek megújítására pályázik Szolnok, gondoljuk át: mit tudunk kezdeni a meglévőkkel.
A Házmesterek a vészkorszakban című könyvet azoknak ajánlom, akik még hisznek abban, hogy a történelem ismételheti önmagát, ezért kíváncsiak, miként lesz a kisember gonosszá.
– Béla nincs meg – néztek egymásra sápadtan a tintakék ruhás brigádtagok az épülő Tisza-híd Liget felőli végénél, miután a régi szerkezet egy darabja hatalmas robajjal belezuhant a folyóba. – Az a marha elindult a túlpartra, mert valami szerszámot a Szabadság téren hagyott – igazította meg tintakék nadrágja kantárját Lajos, aki negyedik éve nemcsak együtt dolgozott az új híd építésén Bélával, de vele is lakott a munkásszállón. – Nem érhetett át! Mert azok a balfasz pestiek elcseszték a kötéseket.
Legfeljebb másfél évtizede működhetett a Tisza szálló, amikor egy Szolnokra bevonult fegyverneki fiatalember ezzel a már háborús minőségű képeslappal üzent egy otthoni ismerősének. Ám nem emiatt mutatom meg ezt a lapot.
