Amikor ránézek erre a képre, az jut róla eszembe, hogy ha három és fél évtizede így nézett ki a város, akkor vajon milyen lesz újabb néhány évtized múltán. És mivel ma már alig készülnek képeslapok, mi őrzi majd a város mai képét?
Legalább egy éve emlékeztet ez a tábla, Szolnok egyik legszebb helyen lévő játszóterén arra, hogy vannak olyanok, akiknek gyermekkorából kimaradt a kulturált játszótér. Se gyerekszoba, se játszótér. A primitívség meg körbeér.
Május végéig egy ritka kincsestár időzik a közelünkben. Sok mindent láthattunk már a Szolnoki Galériában, de ennyire fontosat kevésszer. Megérthetjük, hogy miért lehetett a Friedmann Endreként született Robert Capaból a világ egyik leghíresebb magyarja.
Tessék délután elsétálni a Dózsa György utcába. Az utca felénél pedig beleszagolni a levegőbe. Ez persze kínzás lesz, mert a Gourmand Sütiház ilyenkor általában már vagy nincs nyitva, vagy üresek a pultjai. Ha a habos isler valóban szolnoki specialitás, akkor az egyik legfinomabb változatát itt készítik.
Bennem lehet a hiba, mert nálam kiveri a biztosítékot, ha egy autó a tilosban - ráadásul másokat zavaró helyen - parkol, és mellette ott áll egy rendőrautó. Igaz, a rendőrautó nemcsak tilosban, de prosztó helyen - a járdán, díszburkolaton - is várakozik. Bennem van a hiba?
Az egykori kertmozi – merthogy Szolnokon ilyen is volt – helye, meg a hozzá szervesen kapcsolódó néhai Nemzeti/Vörös csillag filmszínház, pontosabban a volt Nemzeti szálló báltermének 130 éves, magára maradt fala ősszel mutatja a legszebb arcát, amikor a romokat elfoglaló növények elkezdenek színesedni. Hogy mit rejtenek a fák, bokrok vagy meddig tartják még egybe a falakat a növények, ne feszegessük! Miként azt sem, hogy Szolnok közepén mióta is pusztul a város egyik legszebb épülete.
Nem történt semmi sem. Felejtsük gyorsan el? Egy évünk elszelelt. Dúdolhatnánk dalokat, csavarhatnánk ki verssorokat, ha éppen nem a bőrünkre menne mindaz, ami Szolnokon (nem) történt.
Egy film attól még nem jó, hogy kis költségvetésű. Az sem biztosíték semmire, hogy a sztori színházban működött. És sajnos a korábbi Oscar-díj sem garancia semmire. Mindez nem egykutya.
A Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai 200 kiállítása becsülendő kísérlet arra, hogy a 21. században is népszerűvé tegye a 19. század nagy mesélőjét. Ám ehhez a 20. századi olvasók is kellenek.
