Szolnok néhai első kerülete, a később Zagyván túli városrésznek nevezett „negyed” a két folyó és a vasút révén jól lehatárolható, pedig itt négy jól elkülöníthető részről is beszélhetünk.
Aki látta az OSZT-on a budaörsiek Az igazság gyertyái című előadását, annak fel kellett kerüljön a „térképére” ez a főváros széli társulat. És meg kell néznie új darabjukat, a Répakirályt.
A szabálytalanul lerakott bérrollerek után Budapesten 5 ezer forintot számláz a szolgáltatónak az önkormányzat. Vasárnap a Tiszaligeti stadion előtt 25 ezer forintot – a képre csak 3 eszköz fért, még 2 pár méterrel odébb feküdt a fűben – kereshetett volna Szolnok, ha 3 év alatt merte volna a főváros példáját követni. Három év után fel kell tenni a kérdést: anno rossz szerződést kötött Szolnok? Vagy: ennyiért ne hajolunk le? Netán: oka van a késlekedésnek?
A VOKE Csomóponti Művelődési Házban hagyományosan megrendezett vasútmodell kiállítást nemcsak nézni, de hallgatni is érdemes. Játszani, bocsánat modellezni csak komolyan érdemes.
Amennyiben elfogadjuk, hogy a Gettler József hírlapelőfizetési irodája gondozásában 1905 után megjelent képeslap fotója Szolnokon készült, akkor a susnyáson túl a néhai Tabán látszik.
A Tisza szálló úszómedencéjében kezdtem a napot, majd a néhai Sztálin téren sétáltam el a vármegyeházáig. A Dózsa György úti megállóban szálltam villamosra. Tovább álmodtam régi álmokat?
Emlékeznek még az M8-as autópályának arra a nyomvonaltervére, ami valahol Szolnoknál kapcsolta volna az M4-hez, azaz új utat nyitott volna nekünk Nyugat felé? Sokszor eszembe jut.
A színészet és a színház dicsérete? Szembesítés a megöregedés problémáival? Az őszinte szerelem győzelme? A mindennel és mindenkivel kufárkodók felmutatása? Sok fa áll ebben az Erdőben.
A csend miatt zárok be. Végleg. Meguntam hallgatni. A Kosztarika valamikor duruzsolt. Ide nemcsak inni, de találkozni meg dumálni jártak az emberek. Ma meg?
