Szolnok néhai első kerülete, a később Zagyván túli városrésznek nevezett „negyed” a két folyó és a vasút révén jól lehatárolható, pedig itt négy jól elkülöníthető részről is beszélhetünk.
Aki látta az OSZT-on a budaörsiek Az igazság gyertyái című előadását, annak fel kellett kerüljön a „térképére” ez a főváros széli társulat. És meg kell néznie új darabjukat, a Répakirályt.
A szabálytalanul lerakott bérrollerek után Budapesten 5 ezer forintot számláz a szolgáltatónak az önkormányzat. Vasárnap a Tiszaligeti stadion előtt 25 ezer forintot – a képre csak 3 eszköz fért, még 2 pár méterrel odébb feküdt a fűben – kereshetett volna Szolnok, ha 3 év alatt merte volna a főváros példáját követni. Három év után fel kell tenni a kérdést: anno rossz szerződést kötött Szolnok? Vagy: ennyiért ne hajolunk le? Netán: oka van a késlekedésnek?
A VOKE Csomóponti Művelődési Házban hagyományosan megrendezett vasútmodell kiállítást nemcsak nézni, de hallgatni is érdemes. Játszani, bocsánat modellezni csak komolyan érdemes.
Amennyiben elfogadjuk, hogy a Gettler József hírlapelőfizetési irodája gondozásában 1905 után megjelent képeslap fotója Szolnokon készült, akkor a susnyáson túl a néhai Tabán látszik.
Az Otthonunkért a Cukorgyári Lakótelepért Egyesületet hamarosan, többségében nem „őslakosok” alapítják meg, akik azonban Szolnok egyik ikonikus szegletéért már eddig is sokat tettek.
Pataky Attila, Deák Bill vagy éppen Tóth Gabi és GwM választások előtti, a kulturális miniszter általi kitömésének kiderülése közben ne feledkezzünk meg a szolnoki kedvezményezettekről!
Weinstock Ernő 1928 és 1932 között készült fotóján látszik igazán, milyen szép volt Szolnok első vasbeton közúti hídja, amely alatt átnézve a Tisza-part akkori fejlődése is felsejlik.
A blogSzolnok Album rovatában jelent meg egy fotó a vasútállomástól induló konflisról. A kép hátulján ez szerepelt: „Szolnok utolsó konflisa, 1966”. A közös emlékezet azonban mást mond.
