A világon számtalan Magyarországnál sokkal rosszabb hely van. De azért a világ legjobb sajtófotóit felvonultató kiállítás helyszíne sokat elárul rólunk, meg az országról is, ahol élünk.
Ez most tényleg ajánlás, ráadásul nagyon személyes. Április eleje óta fut ugyanis egy „napi sorozat” az Aktív Rádión, ami nem véletlenül minden reggel 9 óra 50 perc körül hangzik el.
Egy kora tavaszi hétvégén örökíthette meg az ismeretlen fotós a szolnoki Beloiannisz utca elejét 1975 és 1978 között. Csenevészek még a facsemeték az 1-es előtti buszmegállónál.
Szolnok jövője a jelenben keletkező adatokon is múlik. Ha azt nem tudjuk, hogy ma hányan és kik laknak a városban, hogyan akarunk bármit is tervezni és építeni? Városi adatbánya kell!
Szolnok néhai első kerülete, a később Zagyván túli városrésznek nevezett „negyed” a két folyó és a vasút révén jól lehatárolható, pedig itt négy jól elkülöníthető részről is beszélhetünk.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
