Munkanapokon az ebéd helyszínének kiválasztása nagyon szubjektív döntéssel kezdődik. Milyen messze van az adott étterem a munkánk helyszínétől? Gyalog még kényelmesen elérhető, avagy autóval normálisan, a fél város megkerülése nélkül megközelíthető. Nekem a belvárosi éttermek esnek útba, így alapvetően ezekbe járok. Szerencsére a Kossuth tér és a Tisza-part között az elmúlt években bővült a választék, ráadásul úgy tűnik, ez a tendencia hamarosan folytatódik is.
A Tiszai hajósok terére azért jó ebédelni menni, mert három – hamarosan talán négy – hely közül is választhatunk. Legalábbis dél körül. Ahogy ugyanis egyre távolodunk a tizenkét órától, úgy kerülnek be az éttermek ajtói mellől a menüket soroló krétás palatáblák. Amit persze megértek, ha nem kettőkor tudok ebédelni indulni.
A legtovább a Galériában járhatunk szerencsével. Itt egyébként minden nap egy levest, kétféle második fogást és salátát vagy desszertet kínálnak 890 forintért. A menüjükkel akár egy hétre előre is számolhatunk, hiszen a bejárati ajtóra szemmagasságba kifüggesztik, de a Galéria honlapján is mindig megtalálható az ajánlatuk. Nagy előnyüknek tartom, hogy délben is viszonylag sok pincérrel dolgoznak, így még akkor sem kell sokat várni, ha többen is ezt a helyet választják aznap. Ami úgy tűnik, elég sokszor előfordul, hiszen kiszámíthatóan hozzák azt a magyaros konyhát, amit a legtöbbünk otthon is megszokott. Délben semmi csicsa, semmi túlzás, ismerős ízek, elfogadható adagokban, kulturáltan tálalva.
Ha egy kicsit furfangosabb ízekre vágyunk, akkor a tér és a Sóház utca sarkán lévő Jazzbe érdemes betérni. Egyszer majd megfejtem a szakácsukat, aki a leghétköznapibb menübe is tud valami különleges ízt csempészni. Kicsit drágábbak ugyan, mint a Galéria, ám a 950 forintért többre is számíthatunk. Itt ugyanis nemcsak leves, második és desszert jár a déli ebédhez, hanem egy pohár ásványvíz és egy kávé is. Amennyiben ezeket máshol is megvesszük, már nem biztos, hogy az a drágább, ami elsőre annak tűnik. Tudom, hogy megoszlanak a vélemények, de nálam sokat dobott a Jazzen, hogy végre tilos dohányozni.
Déli menü kérdésében néhány hónappal ezelőtt még az Andantéra esküdtem volna, különösen csütörtökönként, amikor a három második fogásból annyit ehettünk, amennyi tetszett. A tél azonban úgy tűnik, nem tett nekik jót, néha kissé hideg is volt lent, lassult is a kiszolgálás, és olykor magányosan is ücsörögtünk a teremben. De legyünk optimisták! A napokban már a téren is lehetett náluk ebédelni 890 forintért. És hát őszintén megmondom, bácskai rizses húsban egész jót produkálnak.
Persze hétköznap is lehetnek ünnepnapok, amikor kicsit többre vágyunk. Ilyenkor egyértelműen a színházzal szemben, a Liliomfiban kell ebédelni. Ugyan itt a legdrágább a déli menü, de itt teszik hozzá a legtöbb pluszt kiszolgálásban, tálalásban és ízekben. A Lilomfiban hétköznap délben is különleges vendégnek érezhetjük magunkat, akinek lesik a kívánságát a pincérek. A konyhából pedig olyan fantáziadús remekeket hoznak ki, ami nem hétköznapi. Csupa olyan íz, ami nem durván, de valahogy mégis eltér a megszokottól. A tálalás pedig első osztályú, esküszöm, tanítani kellene viselkedés kultúra órákon.
Ebben a felsorolásban semmilyen szempontból sem „a másik véglet” kategória a Kossuth tér sarkán lévő Belvárosi Korzó Ételbár, hanem csupán más – és egyben nélkülözhetetlen – műfaj. Az egyik utolsó, de vállalható, tálcás, önkiszolgáló étterem Szolnokon. Ami nem is akar másnak mutatkozni. Egy nagy tál leves, méretes adag második fogás, gyors és egyszerű kiszolgálás a város közepén 790 forintért. Ráadásul elfogadható a főztjük, így ha éppen ez esik útba, gondolkodás nélkül betérek.
Mert ebédelni szerintem kell. Bár a mondás nem pontosan erre vonatkozik, de nekem tizenkettő körül mindig eszembe jut: „délben, mint egy polgár”.