– Egyértelmű, hogy ’89 karácsonyán, amikor az egész ország a romániai forradalom közvetítését nézte a tévében, történt valami a Ságvári körúti OTP-ben. Ványai verziója szerint, pár nap alatt ő pakolt ki onnan 200 milliót. Más források arra utalnak, hogy sikkasztás történt. Míg vannak, akik szerint vagy kitaláció ez is, vagy valakik szeretnék eltitkolni a történteket.
– Drága egykori osztálytársunk bankrablós sztorijára semmi más bizonyítékunk nincs, mint az ő beismerése, amit valamiért pont a 25 éves osztálytalálkozónkra időzített – fordult Traktor Csongorhoz, az újságíróvá lett volt osztálytársához. – Persze az továbbra sem világos, hogy ha már ennyi év után haza mert jönni, és mindent elmondott, akkor egy nap után miért volt olyan sürgős lelépnie.
– Mert beijedt Tonitól – jelentette ki Gerzson, mielőtt nagyot húzott volna a söréből a Tisza mozi kávézójában.
– Ennek ellentmond, hogy tulajdonképpen nem ismerte Tonit – kontrázott Csongor. – Arról, hogy Toni le akar vele számolni, legfeljebb Jozsótól értesülhetett a találkozónk másnapján.
– Szerintem meg Annával akart újra kavarni – mosolygott a fiúkra Csilluska. – A régi szerelmet akarta felmelegíteni.
– Ehhez nem kellett volna megvárnia az osztálytalálkozót. És főleg nem lett volna szükség arra, hogy nekünk is előadja a bankrablás történetét.
– Pedig csak Anna miatt jött. És jobb, ha tudjátok, hogy Anna körülbelül egy hónappal ezelőtt el is utazott Korfura, én foglaltam neki repülőjegyet.
– Elment egy kicsit nyaralni – tette az asztalra az üres söröspoharat Gerzson.
– Hogy lettél te rendőr? Novemberben Korfura senki nem megy nyaralni, mert egyrészt vacak az idő, másrészt semmi nincs nyitva. Jegyet is csak két átszállással találtunk.
– Mikor beszéltetek utoljára Annával? – Nézett a többiekre Traktor, de mindenki csak a vállát vagy a száját húzogatta.
– Csak oda útra kért jegyet – szólalt meg halkan Csilluska. – Tuti, hogy Ványai után ment.
– Mint pénzszállító – mosolygott maga elé Jozsó, mire Gerzson kezében félúton megállt a második pohár sör.
– Jozsó, ez most megint valami vicc? – Hajolt közelebb hozzá a füredi kapitány.
– Nem, csak egy feltételezés.
– Amit, mire alapozol? – Mordult egykori osztálytársára a kapitány. – És, ha ismét úgy kell belőled kihúzni, ahogy Anci néninek magyar órán, tényleg Toni kutyái elé dobatlak.
– Arra, hogy mielőtt szeptemberben elindultunk volna a repülőtérre, még ki kellett vinnem az anyjáék házához Szandára.
– Persze, hogy elköszönjön – vágott közbe Csilluska, de Gerzson lepisszegte.
– Az anyjáék évekkel ezelőtt eladták azt a házat – jelentette ki Csongor.
– Mégis oda kellett vinnem. A kapu nyitva volt, berohant, aztán pár perc múlva egy elég poros katonai málhazsákkal jött ki, amit egész úton a lábai között szorongatott és tapogatott.
– Mi volt benne?
– Hát biztos, hogy nem az, amire számított. Már majdnem Ferihegyen voltunk, amikor végre kinyitotta, és látszott rajta, hogy majdnem rosszul van. Elkezdte túrni, de csak régi újságok voltak benne. Közben pedig egyre cifrábbakat káromkodott és hol hófehér, hol meg iszonyatosan vörös lett a feje. Próbáltam kérdezni, hogy mi a baj, de nem mondott semmit, csak mint egy őrült bámult ki a szélvédőn. Amikor kiszállt nem is köszönt, hátra se nézett, pedig szóltam, hogy a zsákkal meg mi lesz.
– És mi lett?
– Ott maradt a kocsimban.
– És mit csináltál vele?
– Hazavittem. Kiszedtem belőle a régi újságokat, aztán kimostam és eladtam a Vaterán.
– Biztos, hogy másra számított – jelentette ki Gerzson.
– Micsoda éles logika – vágta rá Traktor.
– Lehet, hogy abból a 200 millióból volt még itthon valamennyi, és tulajdonképpen azért jött. Csak éppen 25 év alatt meglovasította valaki – gondolkodott hangosan Csongor.
– És Anna vitte utána? Hát persze, hisz abból kezdtek együtt új életet Korfun – mosolyodott el saját ötletén Csilluska.
– Hát, huszonöt évvel ezelőtti pénzekkel nehéz lesz…