2025.12.7. (vasárnap)

Emlékgyűjtés

Emlékgyűjtés

Dátum:

Hősök voltak mindannyian címmel nyílik májusban kiállítás a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárban. Az első világháború megyei vonatkozásait bemutató tárlat előkészítéséhez a megyében élők segítségét is kérik a levéltár munkatársai.

11-szolarh-vadonk_400– A tervezett kiállítás anyagát három forrásból próbáljuk összeállítani – mondta el Bojtos Gábor, a megyei levéltár munkatársa. – Egyrészt a levéltárban meglévő anyagokból, másrészt különböző gyűjteményekből származó tárgyakból, harmadrészt pedig azokból a fotókból és levelekből, amelyeket a megyében élőktől szeretnénk összegyűjteni.

A levéltár gyűjteményében található, az első világháborúhoz köthető anyagok feldolgozása már megkezdődött. Bojtos Gábor elmondta, májusra egy olyan adatbázist állítanak össze, amely valamennyi, a témához kapcsolódó, a levéltárban fellelhető dokumentumot tartalmazza. Ez megkönnyítheti majd az első világháború további kutatását.

– A kiállításhoz kapcsolódóan több témát igyekszünk feldolgozni Cseh Géza, Szikszai Mihály és Csönge Attila kollégáimmal. Én az 1916-ban bevonultatott megyei harangok sorsát próbálom feltárni, illetve veszteséglistákat pontosítok. Minden településen áll olyan emlékmű, amelyen a háborúban elesett helyieket sorolják fel, de a levéltári kutatások alapján azt mondhatjuk, a listák nem pontosak. Nagyon érdekes például, hogy miközben Törökszentmiklós közel ezer áldozatot tart nyilván, addig Szolnoknak csak 305 első világháborús halottja van.

A májusban nyíló kiállítás sok tekintetben hasonlít majd a még néhány hétig látogatható, Amikor én még kissrác voltam, az 1960-as, 70-es éveket megelevenítő levéltári tárlatra. Azaz nemcsak írott emlékeket, de fotókat és korabeli használati tárgyakat is igyekeznek bemutatni a levéltár munkatársai.

– A megye több helytörténeti gyűjteményével is felvettük már a kapcsolatot, illetve a Hadtörténeti Múzeumtól, a szolnoki Repülőmúzeumtól és egyenruha gyűjtőktől is kértünk már anyagokat. A napokban járt nálunk egy idősebb úr, aki, amikor meghallotta, hogy mire készülünk, a padlásán őrzött katonaládákból ajánlott fel egyet a levéltárnak.

11-szolarv-clk_400A kiállítás fontos elemei lehetnek azok a személyes fényképek és írásos anyagok, amelyeket ma még a családok őriznek. Ezek összegyűjtésére és kutatására pályázatot írt ki a megyei levéltár. Ezen bárki indulhat, olyan első világháborús fotókkal vagy írott emlékekkel, amelyek valamilyen módon a megyéhez köthetők.

– Az első világháborút már nemcsak a katonák, de a hátország is megszenvedte. Azt hiszem, épp olyan hős volt az öcsödi hadikórház ápolónője, mint a frontszolgálatot teljesítő katonák. A háborús mindennapokat bemutató képeket, leveleket, esetleg naplókat keresünk a pályázatunkkal. Tudom, sokan őriznek ilyeneket otthon, egyik barátomnál például a dédnagypapa első világháborús fotója díszíti a nappali falát. Azt szeretnénk, ha ezeket az emlékeket a levéltár feldolgozhatná, és meg is mutathatná a nagyközönségnek.

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár pályázatot hirdet

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE A NAGY HÁBORÚBAN címmel

A pályázat célja, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye katonáinak sorsát, a hátország életét az I. világháború időszakában (beleértve a hadifogság időszakát is) fényképek és dokumentumok segítségével és az Önök közreműködésével felidézzük, a megye közvéleményével megismertessük.

 

1, A pályázaton csak megyei vonatkozású fényképekkel, dokumentumokkal lehet részt venni.

2, A pályázó a fénykép/irat tulajdonosa adatainak megadásával pályázhat.

3, Beküldhető dokumentumok: fényképek, iratok (tábori lapok, naplók, frontemlékek, igazolványok, oklevelek, stb.).

4, A dokumentumokhoz mellékelni kell egy jegyzéket is, mely a következő adatokat tartalmazza: a beadott dokumentum(ok) megnevezését, sorszámát, a keletkezés feltételezett idejét.

5, A pályázathoz csatolni kell egy szöveges tartalmi összefoglalót, mely tartalmazza a keletkezés körülményeit, lehetőség szerint a fényképen látható személyek nevét, adatait, és egy rövid tartalmi leírást ad.

6, A beadott dokumentumokról a levéltár digitális másolatot készít szkennelés, fényképezés útján, és a beadástól számított egy hónapon belül visszajuttatja azokat a pályázónak. Igény esetén a digitális másolatról elektronikus úton másolatot küldünk.

7, A pályamunka értékelésének főbb szempontjai: az összeállított dokumentumok tartalmi gazdagsága, történeti értéke és dokumentálása.

8, A pályázati anyagokat postai úton vagy személyesen lehet eljuttatni a Levéltárba.

9, A beérkezett pályamunkákat egy szakmai zsűri fogja értékelni.

 

További felvilágosítás:

– Minden digitalizált pályázati anyag a levéltár tulajdonába, a fényképek gyűjteményébe kerül, és azt publikálás céljából – a szerző vagy a tulajdonos nevének feltüntetésével ? szabadon felhasználhatja.

– A pályázó a pályázat benyújtásával az alábbi feltételeket elfogadja: a pályázati anyag a vonatkozó jogszabályi keretek között kutatható, felhasználható, publikálható.

– Beküldési határidő: 2011. július 31.

– Pályadíjak: értékes levéltári kiadványok.

– Eredményhirdetés: ünnepélyes keretek között, 2011. szeptember 20-án, a Levéltári Napon.

 

A pályázóknak eredményes munkát kívánunk!

 

Szolnok, 2011. január

 

Dr. Fülöp Tamás PhD

levéltár-igazgató

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kossuth téri fordulópontok

Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.

Szolnok 900 (24.): Matrica, jelvény, tálka

A Szolnok első írásos említésének 900 éves évfordulója köré szervezett jubileumi eseményekről senki sem távozhatott üres kézzel. Ha más nem, egy matrica került a megjavított autójára.

Generációk körútja

Van ma Szolnokon olyan városfejlesztési vízió, ami 80 év múlva valósul meg? A 19. század végén volt ilyen. Ennek eredménye a Ságvári, azaz mai Szapáry út és Boldog Sándor István körút.

A Gázolástól a TOMI játékig

Bírósági tárgyalás a városházán, a teljes hosszában elkészült Ságvári körút új neonfényei, irodalmi műsorok három helyen a városban, illetve az első videotéka. Egykori szolnoki októberek.