Csalódtam már Oscar-díjas rendező előre egekig magasztalt filmjében, bosszankodtam Kossuth-díjas ikon látatlanban körberajongott, összességében mégis csapnivaló roadmovie-jában, és szégyenkeztem általam végtelenül kedvelt színész nagyon-nagyon várt filmes rendezése után. Most már tudom, leginkább azért, mert mindegyiktől azelőtt vártam túl sokat, hogy egyetlen kockát is láthattam volna az adott filmekből.

Ebből a szempontból persze előny, ha egy rendező első egészestés mozijára kell beülni. Avagy annyira kiéhezett az ember az új, magyar filmekre, hogy azt mondja: mindegy mi, csak végre „kattogjon” mozigép. Ha Lóth Balázs Pesti balhéjától nem várunk semmit előre, maximum egy könnyű, nyári szórakozást, és nem akarunk belelátni mindenféle üzeneteket, párhuzamokat és lehetőségeket, akkor nemcsak, nem csalódunk, de még jól is szórakozhatunk. És a jegyváltás révén közösen elvisszük a balhét egy nem Oscar-esélyes, nem A kategóriás szuper produkció, egy egyszer használatos blődli miatt, aminek a megítélésén tényleg sokat dob, hogy a vírus okozta leállás utáni első magyar filmpremier lett.

Nem mondom, hogy a három forgatókönyvíró – a rendező, Inotay András színész és Kis-Szabó Márk – által feldobott rengeteg alapszituáció mindegyikéből nem készülhetett volna egy-egy szuperprodukció. Mert hatalmas lehetőségek lennének a meg nem értett, és talán valóban csapnivaló festőművész meg a nagymenő, galériás apa konfliktusában. Vagy a cserbenhagyásunk miatt félrecsúszott életű gyerekkori baráttal való újbóli találkozásban. Miként a negyvenes, család és karrier nélküli, tulajdonképpen felnőni képtelen „fesztiválnemzedék” öregedésében is. Együtt persze kicsit sok ennyi mindenről mesélni, megpakolva egy viccesnek gondolt csavarral – nem ellopnak, hanem egy aukcióra belopnak egy képet -, egy hosszú, tragédiával megoldani gondolt rábeszélési folyamattal, és persze némi szerelmi, meg környezetvédelmi és egzisztenciális habbal. Nem is beszélve a különböző filmek – Liza a rókatündér, A keresztapa, Mézga család – előtti tisztelgésről. Szóval mindez kicsit sok, de ez szokott történni, ha a forgatókönyvíró és a rendező között átfedés van, hiszen nehéz lehet évek alatt megálmodott jeleneteket elengedni.

Mondhatnám, hogy az ilyen filmeket általában megmentik a főszereplők, de ez nem igaz, elég csak a szintén Szabó Simon részvételével készült Kölcsönlakásra gondolni. Rossz alapanyagból, béna rendező kezei között a legjobb színészek sem tehetnek csodát, legfeljebb az arcukkal és a nevükkel becsalogatnak elegendő számú nézőt. Nem mondom, hogy Szabó Simonra, Elek Ferencre vagy Mészáros Bélára a Pesti balhé esetében nem várna hasonló feladat, ugyanakkor sorozatokon edződött rendező – 200 első randi, A mi kis falunk – mégiscsak megadja az alapokat ahhoz, hogy ne csak a hírnevükre kelljen építeni. Ráadásul Inotay Ákos (egyben forgatókönyvíró is), Jászberényi Gábor – korábban A martfűi rémben láthattuk – és Petrik Andrea – Kincsem női főszereplője volt – valódi partnerként zárkóznak fel a trió mellé, nem is beszélve a nagy öregek Reviczky Gábor, Hegedűs D. Géza megjelenéséről, vagy az éppen szolnoki kötődésük miatt nekünk kedvesebb Lázár Balázs vagy Járai Máté feltűnéséről.

Ismerjük el, a Pesti balhé csak azért lett az idei nyár egyik legjobb magyar filmje, mert szinte nem volt versenytárs. Ugyanakkor tegyük mellé azt is, hogy ennél ezerszer rosszabb filmekre is adtak már pénzt az adónkból, miközben itt pironkodás és szégyenérzet nélkül lehet kijönni a moziból. Mert Lóth Balázs első egészestés mozija tényleg kikapcsol és megnevettet, amire nem számítottam. Tehát messze felülmúlta az előzetes várakozásaimat.